Több olasz hírügynökség is cikkezett arról, hogy Orbán Viktor nagy presztízsű díjjal tünteti ki Matteo Salvini kormányfőhelyettest, a Liga vezetőjét. Kiemelik: azért ítélte neki az elismerést, mert bátran megvédte hazája határait, és megállította az illegális bevándorlást, valamint megvédte Európa keresztény értékit.

Ilaria Salis szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő a Zöldek és Olasz Baloldal Szövetsége párt tagja megvetően úgy nyilatkozott: – Hasonló hasonlóval könnyen megalkuszik. Így kommentálta a díjátadást a La7 televíziós csatorna műsorában. Azt állította, hogy a magyar kormányfő hamisan a szabadság védelmezőjeként akarja beállítani magát, pedig nem az.
Matteo Salvini kormányfőhelyettes az Ansa hírügynökségnek úgy nyilatkozott az eseményről: boldog, hogy idén neki ítélték oda a Hunyadi-díjat, s hálás érte.
Orbán szerint Salvini a nemzeti határvédelem hős harcosa – írja az Ansa hírügynökség a beszámolója címében. A magyar kormányfőnek a Liga pontidai párttalálkozójára való visszaemlékezését idézik, amikor a globalisták megpróbálták Salvinit börtönbe zárni, amiért megvédte hazája határait az illegális bevándorlóktól. Végül azonban győzött az igazság.
A forrás arról is beszámol, hogy Orbán Viktor a Liga elnökét Hunyadi Jánossal állította párhuzamba, a két hős ugyanazon csatát vívta meg Európáért.
A Gazzetta del Sud Matteo Salvini díjátadón elhangzott felszólalását idézi, miszerint a patrióták a Donald Trump által kezdeményezett békét akarják, hiszen ez mentheti meg Európát.
Nem a patrióták a szélsőségesek, hanem azok, akik fegyverekről és háborúról beszélnek Brüsszelben.
A forrás azt is kiemeli, Salvini példaértékűnek tartja Orbán Viktor politikáját, hiába próbálja az ellenkezőjét beállítani a sajtó, ő az egyik legfelvilágosultabb vezető. Végül felszólította szövetségeseit, hogy közös erőfeszítéssel foglalják vissza Brüsszelt a háborús szélőségesek és az iszlám tárfoglalók kezéből – írja a sajtóügynökség.
Végül a magyar kormányfő méltatta a magyar–olasz közös együttműködést, hangsúlyozva, hogy nemzetekre épülő Európára van szükség, nem pedig egy nemzetek feletti entitásra – írja a Blitz Quotidiano.
Hangsúlyozta, a patrióták célja a nemzetek Európájának építése, nem pedig egy korrupt liberális szuperállam létrehozása.
Leszögezte, az erős harcosok győzni fognak. Salvininek igaza van, tudnia kell, hogy nincs egyedül. Nemcsak egy országot, hanem egy civilizációt vett védelmébe.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Polgári Magyarországért Alapítvány Hunyadi János-díjának átadásán Brüsszelben 2025. március 19-én. A díjat Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes kapta meg (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)