Ukrajna delegációja teljesen konstruktív módon vesz részt a rijádi tárgyalásokon – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap esti videóüzenetében. A megbeszélések második fordulójára került sor, amelyen az amerikai és az ukrán csapat inkább technikai szinten egyeztetett.

(Fotó: AFP)
Mostanra már a második találkozóját tartotta az amerikai és ukrán csapat Szaúd-Arábiában. Ezúttal inkább technikai szinten – katonáink, diplomatáink, energetikai minisztériumunk képviselői. Épp most beszéltem Rusztem Umerovval, aki beszámolt nekem a találkozóról és a megbeszélések menetéről. Csapatunk teljesen konstruktív módon dolgozik, a beszélgetés nagyon hasznos volt. A delegációk munkája folytatódik
– idézte az ukrán elnök szavait az Ukrajinszka Pravda.
Zelenszkij szerint Moszkva csak nyomás alatt áll le
Zelenszkij emlékeztetett arra is, hogy március 11. óta létezik egy javaslat feltételek nélküli tűzszünetre, ám Moszkva ennek ellenére továbbra is intenzív támadásokat hajt végre.
Oroszországra gyakorolt nyomás nélkül ők ott Moszkvában továbbra is alá fogják ásni az igazi diplomáciát és a továbbiakban is életeket fognak tönkretenni
– figyelmeztetett az ukrán államfő. Hozzátette:
Bármiről is beszélhetünk ma partnereinkkel, rá kell bírnunk Putyint arra, hogy valódi utasítást adjon a csapások leállítására: aki hozta ezt a háborút, annak is kell visszavennie azt.
A találkozón az ukrán delegációt Rusztem Umerov védelmi miniszter vezeti. Elmondása szerint a megbeszélések célja „közelebb hozni a békét és megerősíteni a biztonságot”. Többek között megvitatták az energetikai és más kulcsfontosságú infrastruktúra védelmét is. Hétfőn Szaúd-Arábiában az amerikai és az orosz tárgyalók küldöttsége is egyeztet majd.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij (Fotó: AFP)