A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) hivatalosan is szélsőségesnek sorolta be az Alternatíva Németországért (AfD) pártot, jelentette be a hatóság. Ez akár lehetővé teszi számukra, hogy jobban figyelemmel kísérjék a februári szövetségi választásokon második helyen végzett pártot, írtuk korábban.
Alice Weidel: A döntés súlyos csapás a német demokráciára
A német Alkotmányvédelmi Hivatal mai döntését az Alternatíva Németországért párt társelnöke demokráciaellenesnek nevezte. Alice Weidel hozzátette, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint már az AfD a legerősebb német politikai erő.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal döntésével kapcsolatban Alice Weidel, az AfD társelnöke közösségi oldalán így fogalmazott:
Az Alkotmányvédelmi Hivatal mai döntése súlyos csapás a német demokráciára: a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint az AfD a legerősebb erő. A szövetségi kormánynak már csak négy napja van hátra a hivatalban, és a titkosszolgálatnak már nincs is elnöke.
További Külföld híreink
Weidel bejegyzésében arról is ír, hogy az úgynevezett gyanús esetként való besorolás a párttal szemben még nem zárult le jogilag.
Ennek ellenére az AfD-t most, röviddel a kormányváltás előtt nyilvánosan hiteltelenítik és ellenzéki pártként kriminalizálják. A demokratikus döntéshozatali folyamatba történő, ehhez kapcsolódó, célzott beavatkozás tehát egyértelműen politikailag motivált. Az AfD továbbra is jogilag fogja megvédeni magát ezekkel a rágalmakkal szemben, amelyek veszélyeztetik a demokráciát.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal által összeállított dokumentum szerint döntésük oka, hogy az AfD sérti az alkotmány alapelveit, köztük az emberi méltóságot, a demokrácia és a jogállamiság elvét.
További Külföld híreink
Borítókép: Alice Weidel, a német AfD társelnöke (Fotó: dpa Picture-Alliance/AFP/Sebastian Christoph Gollnow)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elon Musk az EU választási beavatkozásáról: A bürokrácia megrontotta a demokráciát
Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Így avatkozik be Brüsszel a választásokba
Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Gulyás Gergely: A Tisza Párt valódi programja a Brüsszelnek tett ígéretek tárháza
Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

Áldozatként tünteti fel magát Maja T. szélsőbaloldali aktivista
Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elon Musk az EU választási beavatkozásáról: A bürokrácia megrontotta a demokráciát
Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Így avatkozik be Brüsszel a választásokba
Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Gulyás Gergely: A Tisza Párt valódi programja a Brüsszelnek tett ígéretek tárháza
Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

Áldozatként tünteti fel magát Maja T. szélsőbaloldali aktivista
Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!