A tárcavezető hozzátette: „a jelenlegi globális helyzetben ugyanis az utolsó dolog, amire szükségünk lenne, az egy súlyosbodó konfliktus két komoly hadsereggel és fegyverzettel rendelkező ország között. Ezért megerősítettem a kollégámnak, hogy Magyarország a viták rendezésében érdekelt és abban, hogy az ne eszkalálódjon.
Szijjártó Péter: Magyarországot aggodalommal tölti el a terrorizmus terjedése a világban
A pakisztáni külügyminiszterrel egyeztetett a magyar tárcavezető. Szijjártó Péter hangsúlyozta: „minden olyan kezdeményezést és erőfeszítést támogatunk, amely a terrorizmus visszaszorítására irányul”.

További Külföld híreink
Egyúttal reményemet fejeztem ki, hogy mind az indiai, mind a pakisztáni emberek minél előbb visszakapják a békés egymás mellett élés lehetőségét” – jelentette ki a miniszter. Hozzáfűzte: „Tárgyaltunk Pakisztán és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatáról, melynek kapcsán megismételtem a magyar álláspontot.
Támogatjuk, hogy Pakisztán továbbra is a legszélesebb kereskedelmi kedvezmények alapján kereskedhessen az Európai Unióval
– zárta gondolatait Szijjártó Péter.
További Külföld híreink
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Fidesz és a KDNP országjárása keretében tartott lakossági fórumon Kiskunfélegyházán 2025. április 25-én (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!