A Donald Trump amerikai elnök által az európai termékekre bejelentett ötvenszázalékos vámot Trump szokásos tárgyalási taktikájának tükrében kell nézni – hívta fel a figyelmet Magyarics Tamás, az ELTE professor emeritusa.

Gyakorlatilag általában azt lehet látni Trump tárgyalási technikáján, hogy mindig egy kicsit – ahogy szokták mondani – magasabb C-n kezdi. A kínaiaknál is 145 százalékkal kezdte, utána jött egy 90 napos határidő, utána újabb 90 napos határidő. Ez egy az üzleti életből vett tárgyalási technika, hogy nyilvánvalóan nem azon az állásponton kezdi, ahová el szeretne jutni
– magyarázta a szakértő. Az Európai Unió az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnerei közé tartozik, azonban vannak kérdések az együttműködéssel kapcsolatban. Ezek közül az egyik természetesen az amerikai kereskedelmi hiány, ami Európával szemben nagyjából évi 230 milliárd dollárra rúg. Egy másik problémás pont az áfa kérdése, ugyanis azok az európai termelők, akik Európán kívül adják el a termékeiket, 22 százalékos áfa-visszatérítést kapnak, ezért az amerikaiak a versenyelőnyt kifogásolják.
A harmadik kérdés a mezőgazdasági termékek piacra jutása, a negyedik pedig a szabályozási rendszerek különbsége, tehát az, hogy az európai normák általában sokkal szigorúbbak, mint az amerikaiak – sorolta Magyarics Tamás, az utóbbihoz példaként hozva a nagy internetes szolgáltatókat.
Különösen neuralgikus pont az autóipar kérdése. Míg az EU tízszázalékos vámot vetett ki az amerikai autókra, az Egyesült Államok csak 2,5 százalékos tétellel dolgozott az európaiak esetében – emlékeztetett. Ugyan ezzel kapcsolatban már volt egy megállapodás, ez is része ennek a csomagnak – tette hozzá.
Ez a kérdés ráadásul politikailag is érdekes, hiszen a választójogi szempontból egyik legfontosabb állam, Michigan az autóipar központja – emelte ki.
A Trump és Von der Leyen közti beszélgetés azt jelzi, hogy az Egyesült Államok nem tud mindenkivel egyszerre vámháborút folytatni nagyon magas vámokkal. Ugyan a magas vámok magasabb vámbevételt is jelentenek, de az olyan nagyvállalatok, mint például a Walmart már jelezték, hogy nem fogják lenyelni a magasabb vámokat, így az árszínvonal emelkedne, ez pedig épp azokat az alacsony jövedelmű csoportokat érintené leginkább, akik tömegével szavaztak Donald Trumpra. Jövőre pedig félidős választások lesznek, és ha a republikánusok elveszítik egyik vagy mindkét házat, Trump kis túlzással béna kacsává válhat – magyarázta a szakértő.
Amit az Európai Unió most tehet, hogy javítja a piacra jutás feltételeit az amerikaiak számára, bár a mezőgazdasági termékek esetében aligha várható áttörés, mert a GMO, a genetikailag módosított élelmiszer az EU-ban tiltott. A szolgáltatásoknál, az áfá-nál, a szabályozásnál viszont lehetnek bizonyos engedmények – vélekedett.
Viszont mivel európai uniós szinten folyik a tárgyalás, a tagállamok nem tudnak külön előnyöket kicsikarni. Magyarország kivitele az Egyesült Államokba nagyjából 13 milliárd dollár évente, tehát a nehezebb amerikai piacra jutás nagyjából egy-kétmilliárd dolláros veszteséget jelentene. A kérdés az, hogy ellensúlyozza-e ezt az esetlegesen érkező több amerikai befektetés – hívta fel a figyelmet Magyarics Tamás.