Johann Wadephul hozzáfűzte: Németország „szilárdan Ukrajna mellett fog állni, hogy az ország továbbra is sikeresen meg tudja védeni magát – modern légvédelemmel és más fegyverekkel, humanitárius és gazdasági segítséggel”.

Wadephul kijevi útját biztonsági okokból érkezéséig nem hozták nyilvánosságra. A külügyminiszter látogatásán tárgyal ukrán kollégájával, Andrij Szibihával, és lerója tiszteletét az 1941-ben megölt több mint 33 ezer zsidó áldozat előtt, akiket Babij Jarnál gyilkoltak meg a nácik.
A német külügyminisztérium közlése szerint német gazdasági vezetők és ukrán illetékesek közötti magas szintű megbeszélésekre is sor kerül.
Ukrajna fogja meghatározni, hogy Európa olyan hely marad-e, ahol a szabadság és az emberi méltóság győzedelmeskedik – vagy olyan kontinenssé válik, ahol az erőszak újrarajzolja a határokat
– jelentette ki Wadephul. A miniszter szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem a békére, hanem hódításra és mások mindenáron való leigázására törekszik.
Ezért maradunk továbbra is teljes mértékben elkötelezettek Ukrajna támogatása iránt
– mondta.
Wadephul kiemelte, hogy miközben Putyin nem hajlandó valódi diplomáciai lépéseket tenni a háború befejezéséért, Ukrajna folyamatosan bizonyította, hogy hajlandó komoly tárgyalásokra.
Wadephul május 9-én, néhány nappal hivatalba lépése után már járt egyszer Ukrajnában, de akkor az EU külügyminisztereinek informális tanácskozásán vett részt Lembergben (Lvivben).
Borítókép: Németország külügyminisztere megérkezik a kijevi vasútállomásra (Forrás: AFP)
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Éppen most nevezték ki, a bemutatkozó sajtótájékoztatón esett össze a miniszter.
Bayrou utódja kinevezéséig ügyvivőként hivatalban marad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.