Szijjártó Péter állami kitüntetést adott át Robert Palladinónak, a budapesti amerikai nagykövetség volt ügyvivőjének

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A külgazdasági és külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett munkájáért állami kitüntetést adott át Robert Palladinónak, a budapesti amerikai nagykövetség korábbi ügyvivőjének kedden Washingtonban. Szijjártó Péter a méltató beszédében kiemelte, hogy a kétoldalú kapcsolatokban Donald Trump elnök tavalyi hivatalba lépésével új aranykor köszöntött be.

2026. 02. 24. 17:56
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: AFP

Továbbá nagyrabecsülését fejezte ki amiatt, hogy a diplomatának fontos szerepe volt a külügyminiszteri találkozók és Orbán Viktor miniszterelnök sikeres tavalyi amerikai látogatásának előkészítésében is.

Végezetül köszönetet mondott Robert Palladinónak, rámutatva, hogy mindez nélküle nem valósulhatott volna meg.

Ez a kitüntetés a múltról és a jövőről is szól. A múlt tekintetében elismerni mindazt, amit tett, a jövőre nézve pedig kifejezni azt a várakozásunkat, hogy folytatni fogja ezt a munkát

– fogalmazott.

 

Borítókép: Szijjártó Péter (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.