A haditengerészet szóvivője közölte: a személyzet mindkét gépből időben katapultált, így sikerült elkerülni a tragédiát. A bázis vezetése megerősítette, hogy a baleset következtében sem a földön tartózkodók, sem a nézők nem sérültek meg.
Lángoló roncsok és pánik a bázison
A két repülőgép a becsapódás előtt a levegőben összeakadt, majd együtt zuhant a föld felé, mielőtt hatalmas robbanással becsapódtak. A közösségi médiában terjedő felvételeken jól látható, ahogy négy ejtőernyő nyílik ki az égen, miközben a gépek a föld felé zuhannak.
A légibázist a baleset után azonnal lezárták, a további bemutatókat pedig lemondták.
A szakértők szerint különösen ritka, hogy egy ilyen ütközés után a személyzetnek egyáltalán van esélye katapultálni. Egy repülésbiztonsági elemző úgy fogalmazott: a két gép a becsapódás után úgy tűnt, egy ideig „összeragadva” zuhant, ami elegendő időt adhatott a pilótáknak a katapultálásra. A jelenlegi információk alapján a baleset hátterében nem műszaki hiba, hanem emberi tényező állhat, mivel a formációban végrehajtott manőverezés rendkívül precíz koordinációt igényel.
A légi bemutató után vizsgálat indult
A haditengerészet vizsgálatot indított az ügyben, hogy feltárják, pontosan hogyan történhetett az ütközés egy jól szervezett bemutató során. A hatóságok hangsúlyozták: a legfontosabb, hogy a személyzet minden tagja túlélte a balesetet, és senki nem sérült meg a földön sem.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!