A svéd kormány passzívan szemléli a vírus terjedését

Svédországban van az egy főre jutó egyik legkevesebb intenzív kezeléshez szükséges ággyal Európában.

Forrás: CNN2020. 04. 10. 13:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míg Európa nagy részében lezárások és kijárási korlátozás van hatályban a koronavírus járvány miatt, Svédországban nyitva állnak a bárok, az éttermek, és az iskolák is hagyományos módon üzemelnek, de még az 50 főnél kisebb rendezvényeket sem tiltották be – számolt be róla a CNN. A SARS-CoV-2 terjedésére több stratégia is létezik, a személyes érintkezések minimálisra redukálása mellett ismert eljárás az úgynevezett nyájimmunitásra kialakítása, ami gyakorlatilag a vírusfertőzésnek a társadalom többségén történő végigsöprését jelenti, ami viszonylag rövid járvány, de annál több halálesetet jelent. Bár a svéd külügyminiszter, Ann Linde tagadta, hogy az utóbbi stratégiát követnék, de nem tettek a másik lehetséges utat, az úgynevezett social distancinget hatékonyan szolgáló intézkedéseket sem. Miközben a fertőzöttek száma meredeken emelkedik, a svéd kormány egyre azt hangoztatja, hogy az emberek belátására és felelősségérzetére támaszkodik a lezárások helyett. A hivatalos adatok szerint Svédországban több mint 9 ezer koronavírus fertőzés és közel 800 haláleset történt. A valós számok azonban ennél jóval magasabbak lehetnek: az Imperial College London szerint a svéd népesség 3,1 százaléka lehet fertőzött, ami jóval magasabb az Egyesült Királyságban és Norvégiában becsült 2,5 illetve 0,41 százaléknál. Még ennél is sokkal pesszimistább Tom Brittonnak, a Stockholnmi Egyetem matematikai statisztika professzorának a számítása. A fertőző betegségek terjedésére kidolgozott modellje szerint a svéd főváros lakosságának 40, az egész országénak pedig 10 százaléka kaphatta el a vírust.

Az ijesztő tendenciákat látva sokan tiltakoznak a kormány által tanúsított lazaság ellen, így amiatt is, hogy csak április elsején tiltották be az idősotthonokban a látogatást. A késlekedés már érezteti is a hatását a skandináv országban, az otthonok lakói közül nagy számú Covid-19-es beteg kerül ki. A vírusgörbe meredekebb emelkedését látva az Egészségügyi világszervezet (WHO) is arra intette a svéd vezetést, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket, és a megfelelő egészségügyi ellátókapacitásról is gondoskodjanak, hiszen Svédország rendelkezik az egy főre jutó egyik legkevesebb intenzív kezeléshez szükséges ággyal Európában. Egy immunológus által kezdett petíciót pedig már több mint 2000 egészségügyi dolgozó aláírt, amelyben cselekvést követelnek a kormánytól.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.