Aki nem kapott oltást, nem járhat iskolába

Újra kötelezővé tették Olaszországban a szülőknek, hogy orvosi igazolással bizonyítsák: gyermekük megkapta az összes védőoltást. A dél-európai államban az összeesküvés-elméletek hívei sokakkal elhitették, hogy az injekciók károsak; kampányuk hatásos volt, hiszen rengeteg megbetegedést regisztráltak az elmúlt években.

2019. 03. 14. 12:24
Protesters Demonstrate Against Mandatory Vaccinations Law
A tüntetők szerint a vakcina káros a gyermekekre Fotó: Andrea Ronchini Forrás: Europress/AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha nincs oltás, nincs iskola! – adta meg az ukázt Giulia Grillo olasz egészségügyi miniszter azoknak a szülőknek, akik nem adatták be a kötelező védőoltásokat gyermekeiknek. Hétfőn járt le ugyanis a határideje annak, hogy a szülők orvosi igazolással bizonyítsák: gyermekeik többek között a bárányhimlő, a rózsahimlő és a kanyaró ellen is kaptak injekciót. A törvényt megszegők nem küldhetik óvodába hat éven aluli csemetéiket, a hat és tizenhat év közöttiek esetében pedig 500 euróig (157 ezer forint) terjedő pénzbüntetést is kiróhatnak, az iskoláskorú fiatalokat ugyanis nem lehet eltiltani az iskolalátogatástól.

Mindez nagy fordulatot jelent a tavaly nyáron hatalomra jutott kormány egészségügyi politikájában, hiszen a koa­líciós pártok – az elitellenes Öt Csillag Mozgalom és a jobboldali Liga – nem voltak hívei az előző baloldali kormány által elrendelt szigornak. A Paolo Gentiloni vezette baloldali kabinet ugyanis 2017-ben írta elő a kötelező orvosi igazolás meglétét, arra hivatkozva, hogy drasztikusan megemelkedett a beoltatlan gyermekek száma, ami a betegségek elterjedéséhez, kanyarójárványhoz vezetett.

Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga vezetői azonban az utóbbi években elterjedt oltásellenes mozgalmak és összeesküvés-elméletek híveivel szimpatizáltak, ezért kormányra kerülésük után lazítottak a szigoron, s az orvosi helyett a szülői igazolást is elfogadták bizonyítékként.

Az Öt Csillag Mozgalom még ellenzékben nyújtott be törvényjavaslatot a kötelező védőoltások ellen, arra hivatkozva, hogy azok összefüggésben állnak olyan betegségek kialakulásával, mint a leukémia vagy az autizmus – emlékeztet a The Guardian napilap. Matteo Salvini, a Liga vezetője pedig azt mondta, hogy a tíz kötelező védőoltás „felesleges és káros”. A kormánypártok azonban végül hallgattak az egészségügyi szakemberekre, a szikár tények politikájuk megváltoztatására késztették őket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Európán belül a kanyarós megbetegedések mintegy negyedét Olaszországban regisztrálták tavaly. Míg 2016-ban a gyermekek 87 százaléka volt beoltva, ez az arány mára megközelíti a 95 százalékot, márpedig a WHO szerint ennek az aránynak az elérése szükséges ahhoz, hogy a társadalom kollektív védettsége megakadályozza a járványok kialakulását és elterjedését.

A tüntetők szerint a vakcina káros a gyermekekre
Fotó: Europress/AFP

Az olasz sajtó nemrég arról cikkezett, hogy egy leukémiából kigyógyított nyolcéves gyermek osztálytársainak alacsony átoltottsági aránya miatt nem járhatott iskolába. „Részben az elitek iránti bizalmatlansággal magyarázható az átoltottság alacsony aránya. Ha egy orvos azt mondja, be kell oltatni a gyermeket, sokan nem tartják szakmailag felkészültnek, hanem azt gondolják róla, az injekciókat gyártó vállalatoktól kap pénzt” – nyilatkozta a The Guardiannek Giovanni Orsina olasz politikai elemző.

A nyugati társadalmakban erőre kapott oltásellenes mozgalmak kampánya miatt az Egyesült Államokban és Európában is járványok alakultak ki. A WHO februári jelentése szerint világszerte kétszeresére nőtt a bejelentett kanyarós esetek száma 2018-ban az előző évihez képest, a 229 ezer eset több mint harmadát Európából jelentették, a kontinensen háromszorosára emelkedett a betegek aránya.

Míg Ukrajnában a katonai konfliktus és a mélyszegénységben élők magas száma okolható elsősorban a több mint 35 ezer megbetegedésért, aggasztó, hogy például Romániában 2017-ben 8673 eset volt, amit 2018-ra 943-ra sikerült csökkenteni. Franciaországban ugyanakkor közel háromezer, Olaszországban 2500, Görögországban 2200, az Egyesült Királyságban közel ezer esetet jelentettek 2018-ban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.