Aktívabbak a szélsőbaloldali terroristák

Dzsihadista cselekményből huszonegy történt 2019-ben az EU területén, míg a szélsőségesen baloldali erők huszonhatot követtek el.

2020. 06. 23. 16:12
null
Garázda szélsőbaloldaliak Párizsban Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedvező adatokat hozott nyilvánosságra az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete (Europol), amely kedden az Európai Parlament belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságában ismertette a 2019-re vonatkozó, terrorfenyegetettséggel és terrorista indíttatású cselekményekkel foglalkozó jelentését. Eszerint a kontinensen tavaly tovább csökkent a terrorcselekménynek minősített esetek száma: összesen 119 meghiúsított, véghez vitt vagy kudarcos támadásról tudni, ami kevesebb a 2018-ban tapasztalt 129-nél, és jóval kevesebb a 2017-es 205-nél.

A brüsszeli parlamenti ülésen részt vevő Manuel Navarrete, a szervezet terrorellenes központjának vezetője szerint az Europol megkülönböztet dzsihadista, jobboldali, baloldali, etnonacionalista-szeparatista, illetve egyéb célokból elkövetett terrorcselekményeket, az unió területén pedig még mindig az etnonacionalista-szeparatista dimenzió túlsúlya a jellemző. Utóbbi például az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), a baszk Baszkföld és Szabadság (ETA), valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tevékenységét foglalja magában, és általában jobb- vagy baloldali politikai ideológiai elemeket is vegyít.

Árulkodó ugyanakkor, hogy idén már a pusztán a baloldali szervezetek számlájára írható terrorcselekmények száma megelőzi a dzsihadista indíttatású merényletek számát. Eszerint dzsihadista cselekményből 21 történt 2019-ben az EU területén, míg a szélsőségesen baloldali erők 26 ilyen támadásért feleltek. Utóbbiak száma 2018-ban még 19 volt. Az Europol jelentéséből kiderült az is, hogy 2019-ben háromszor annyi baloldali-anarchista terroristát tartóztattak le az unióban, mint 2018-ban – tavaly 119-en, tavalyelőtt pedig mindössze 34-en kerültek így rács mögé. Spanyolország, Görögország és Olaszország a szélsőbaloldali támadások bölcsője, álltja az Europol, amely a szélsőjobboldali merényletekkel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy ezek száma bár kisebb mértékben, de szintén növekedést mutat. 2019-ben hat szélsőjobboldali terrortámadást rögzítettek, ami öttel több, mint 2018-ban. Tavaly huszonegy potenciális vagy valós jobboldali merénylőt állítottak elő – utóbbi szám már jóval kisebb, mint a 2018-as adatok: akkor még 44 ilyen személyről volt tudomás. A szélsőjobboldaliak többségét Franciaországban és Olaszországban tartóztatták le.

A parlamenti ülésen a számokat látva, akadt olyan képviselő, aki kérdőre vonta Navarretét amiatt, hogy az Európai Unió miért nem tervezi az Antifa mozgalom terrorszervezetté nyilvánítását. Némileg kitérő válaszában a szakember elmondta, hogy a bemutatottnál akár több szélsőjobboldali vagy épp szélsőbaloldali erőszakos cselekményről lehet szó, ám nem mindegyik felel meg a terrorizmus azon definíciójának, amit az Europol használ.

Nyugati dzsihadisták

A tavalyi évben három dzsihadista terrortámadást hajtottak végre Európában, összesen 21 tervezett merénylet volt. – A kétharmadukról elmondató, hogy a hatóságok akadályozták meg őket – közölte Manuel Navarrete, aki szerint az adat igenis magért beszél. Ha szélsőséges iszlamizmusról van szó, a friss számok szerint terrorizmussal kapcsolatos vádak miatt Franciaországban 105, Spanyolországban 97, Belgiumban pedig 91 személyt ítéltek el 2019-ben. Az Europol adataiból az is kiderült: az unió területén tevékenykedő dzsihadisták zöme 20 és 28 év közötti férfi, a legfiatalabb elfogott személy mindössze tizenhat éves volt. Ugyancsak sokatmondó, hogy a szervezet szerint a merénylők hatvan százaléka annak az európai országnak az állampolgárai, ahol támadást akartak végrehajtani. Továbbra is tudomásuk van a hatóságoknak több száz olyan európairól is, akik valamelyik terrorszervezet kötelékében harcolnak Irakban vagy Szíriában.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.