Azbej Tristan: Beért a munkánk gyümölcse

Ferenc pápa moszuli látogatásán megköszönte a magyarok iraki segítségét, és áldását adta a misszióra, mikor szót váltott Azbej Tristannal, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárral, aki többek között megerősítette a szentatya meghívását a szeptemberben Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, melyen a találkozót követő bejelentése alapján a katolikus egyházfő is részt vesz. A Hungary Helps vezetőjét a magyar humanitárius programról, a politikai csatározásokról és a koronavírus-járvány hatásairól is kérdeztük.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelõs államtitkára és Nicodemus Daud Matti Saraf érsek megtekinti az épülõ Myltho iskolát Fotó: Fehér Bertalan

– A katolikus egyházfő iraki látogatásának egyik eredménye, hogy ráirányította a figyelmet az üldözött keresztényekre az országban. Magyarországtól eddig is megkapták, de nemzetközileg valóban hiányzott a figyelem?

– Az üldözött keresztények nemcsak Irakban, de az egész világon megérdemlik a figyelmet. Iraki keresztény testvéreinktől tudom, hogy segítséget vártak volna a nyugati keresztény világtól, amikor az Iszlám Állam elfoglalta szülőföldjüket, és három lehetőséget kínált nekik: vagy áttérnek muzulmán hitre, vagy elmenekülnek, vagy az életükkel fizetnek. Ezt a segítséget akkor, 2014-ben nem kapták meg, hatalmas veszteségeiket így csak súlyosbította a magukra hagyatottság érzése. Ebben a helyzetben Magyarország volt az első nyugati ország, amely nem csupán a segítségükre sietett, de külön kormányzati egységet hívott életre, majd elindított egy humanitárius programot Hungary Helps néven. Kétségtelen, hogy úttörő szerepünk volt, amit arra használtunk fel, hogy más kormányokat is meggyőzzünk arról, támogassák az üldözött keresztényeket, de ne átláthatatlan nemzetközi rendszereken keresztül, hanem közvetlenül. Ebben a diplomáciai munkában eleinte egy általános közömbösséget tapasztaltunk, még abban sem sikerült közös nevezőre jutnunk, hogy a kereszténység üldözött vallás.

Idővel azonban beért a munkánk gyümölcse, mára egyik fő együttműködő partnerünk Lengyelország, két éve kifejezetten magyar kezdeményezésre az Egyesült Államokkal is közös programjaink vannak, Észtországgal, Görögországgal is dolgozunk, és előrehaladott tárgyalásokat folytatunk például Németországgal, Szlovéniával, Brazíliával.

– Mit jelent ez a nemzetközi együttműködés?

– Legalapvetőbb formája az egyszerű információcsere. A következő szintje a koordinált támogatás, erre Irakban példa, hogy míg mi egy megélhetést biztosító pékség építését támogatjuk, addig ugyanott Hollandia egy gyermek- és asszonysegítő központot hoz létre. Legmagasabb formája pedig a közös program, az Iszlám Állam által lerombolt Karakosban például mi segítettük az aknamentesítést és romeltakarítást, valamint lakóházakat építtettünk, az Egyesült Államok pedig a piacot és a kereskedelmi övezetet húzta fel.

– Miért vita tárgya, hogy a kereszténység egyáltalán üldözött vallás-e?

– Ennek egyik oka a tudatlanság. Előfordult, hogy amikor egy magas rangú nyugati kormánytisztviselővel a közel-keleti keresztények szenvedéseiről beszélgettem, ő arról kérdezett, hogy ha üldözik őket, akkor egyáltalán minek mentek oda? Fogalma sem volt róla, hogy a kereszténységnek nem csupán a bölcsője a Közel-Kelet, de kétezer éve folyamatos a vallás jelenléte a térségben. Ez a jóhiszemű tájékozatlanság azonban még a jobbik eset.

Ennél rosszabb a szélsőliberálisok alantas politikai motivációja, akik a kereszténységben ideológiai ellenfelet látnak. Az ő narratívájuk fittyet hány az egyértelmű statisztikákra, próbálja bagatellizálni a keresztényüldözést, sőt úgy beállítani, mintha éppen a keresztények lennének jogfosztók, kirekesztők.

Egyszer például egy nyugati diplomatának a nigériai keresztények elleni atrocitásokról beszéltem, ahogy dzsihadisták elevenen égettek el embereket egy templomban, aminek a helyére később mecsetet építettek. Vitapartnerem azonban ebben nem látta meg a vallási üldöztetést, szerinte mindez inkább a klímaváltozás miatt történhetett…

– Nehéz sorsú emberek megsegítéséért nem kell Irakig vagy Nigériáig menni. Miért fontos mégis az ő támogatásuk?

– Azért, mert keresztény hitünk, közös kulturális alapjaink összekötnek minket. Mikor egy testvéri közösséget kegyetlenül üldöznek, irtanak, morális kötelességünk a segítség. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a magyar állam elsődleges feladata, hogy a magyar emberek boldogulását segítse. Ezt szem előtt tartjuk külföldi humanitárius programjaink során is, ezeknek is mindig a magyar érdekeket kell szolgálniuk. Azzal, hogy lehetővé tesszük, hogy a válságövezetben élők szülőföldjükön maradhassanak, egyúttal Európát és Magyarországot is megóvjuk a migráció veszélyeitől. Erőforrásaink persze végesek, de az elmúlt négy év során a közvetlen kedvezményezettjeink száma meghaladta a százezret – ennyi embernek segítettünk, hogy ne a migrációt válassza.

Közgazdaságtani számítások szerint abból az összegből, amiből Magyarországon egy migráns családnak egy házat, itt a Közel-Keleten öt, a szubszaharai Afrikában pedig tízet lehet felépíteni. Mi nem a bajt importáljuk, hanem a segítséget visszük oda, ahol a baj van.

– Mit jelent a magyar segítség a megsegítetteknek?

– A magyar támogatásnak felmérhetetlen lélektani hatása van. A mi programunk alapja a személyes találkozás, a helyszínen akarjuk látni és hallani, hogy mire van szükség. Minden új helyen az első kérdésünk, hogy miben segíthetünk. Ekkor mindig azt a választ kapom, hogy persze szükség van a pénzadományra, de már önmagában az is reményt ad, hogy egy olyan ország állami vezetője, amelyről korábban talán nem is hallottak, veszi a fáradságot, odamegy, és segíteni akar. Egy nigériai püspök például egyszer azt mesélte, számukra olyan fontos örömhír, hogy eljöttek hozzájuk Magyarországról és a sorsuk felől érdeklődtek, hogy ezt minden gyülekezetben kihirdetik, hogy erőt adjon.

Ferenc pápa iraki látogatása ugyanezt az érzést viszi el, emeli új szintre. Visszaadja a reményt és a hitet, hogy ők fontosak, és lehet jövőjük a Közel-Keleten.

De nagyon fontos üzenete volt annak is, hogy a vallásközi párbeszéd keretében vallási vezetőkkel, köztük Ali asz-Szisztáni síita nagyajatollahhal is találkozott, aki kinyilatkoztatta, hogy az iraki keresztényekre szükség van, meg kell őket védeni. Ez olyan gyújtószikra lehet, amely hozzájárulhat a békés együttéléshez, amely a konkrét fizikai támogatás mellett alapvető feltétele a keresztény jelenlét megőrzéséhez.

– A koronavírus-járvány hogyan érinti a Hungary Helps munkáját?

– Jómagam most negyedszer járok Irakban. Ahogy már említettem, a személyes találkozás szakmailag és lélektanilag is nélkülözhetetlen, és egyébként nekem is nagyon sokat jelent látni a közel-keleti keresztények hitének erejét. A járvány viszont nagyon nehéz helyzetbe hozott minket, egy év után ez az első külföldi, helyszíni látogatásunk. Nagyon ideje volt már, mert ez szükséges ahhoz, hogy korlátozott erőforrásaink minden egyes forintját életek megmentésére, szenvedések enyhítésére fordítsuk.

Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy nem a legfontosabb célokra adjuk a támogatást.