Donald Trump: Az Iszlám Államot 100 százalékig legyőztük Szíriában

Az amerikai elnök újságíróknak térképeket is mutatott, amelyeken az Iszlám Állam által egykor uralt területek, illetve a már felszabadított vidékek láthatók.

Forrás: MTI2019. 03. 22. 19:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet 100 százalékig legyőztük Szíriában – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Floridában újságíróknak.

Az elnök a floridai Mar-a-Lago countryklubjába érkezve, a repülőtéren újságíróknak térképeket is mutatott, amelyeken az Iszlám Állam által egykor uralt területek, illetve a már felszabadított vidékek láthatók.

„Itt van az Iszlám Állam, és itt van a mai helyzet” – mutatott a térképekre az elnök. A második térképen már egyáltalán nem jelöltek dzsihadista hadállásokat. Majd odaadta a térképeket az újságíróknak. „Megőrizhetik ezeket” – tette hozzá.

Trump egyébként ugyanezt már szerdán – amikor bejelentette, hogy az Egyesült Államok 400 amerikai katonát hagy Szíriában – szintén elmondta, ugyancsak térképekkel illusztrálva a dzsihadistákra mért vereséget.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közben Washingtonban bejelentette: „az Iszlám Állam kalifátusát Szíriában 100 százalékig felszámoltuk”. Közölte azt is, hogy Patrick Shanahan, a védelmi minisztérium ügyvezető minisztere részletes tájékoztatást adott a szíriai helyzetről Donald Trump elnöknek.

Az elnök korábban Twitteren azt írta: „bár az Iszlám Állam csaknem mindenki másnál jobban él az internettel, de minden propagandája ellenére is minden szinten nagyon nagy csapást szenvedett el”.

Az Egyesült Államok legfőbb szíriai szövetségese, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) még nem jelentette be, hogy teljes mértékben legyőzték volna a dzsihadista szervezetet. Az SDF pénteken csupán azt közölte, hogy Baghúz nagy részét ugyan elfoglalták, de még mindig harcok folynak ott a terroristák ellen.

Baghúz a terrorszervezet utolsó szíriai zárványa, amelyet az év eleje óta ostromol az amerikai támogatást élvező SDF, amely kurd-arab ernyőszervezet. Az SDF hét elejei közlése szerint az elmúlt hetekben több mint 30 ezer ember hagyta el Baghúzt és környékét.

Az amerikai lapokban is közölt beszámolók szerint a terroristák jelentős része külföldi. Közülük sokan a fegyverletételt választották.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.