Athénban szintén tüntetésekhez vezetett a görög kormány hétfői bejelentése, miszerint kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi ágazatban, illetve az idősotthonokban dolgozók számára, máskülönben felmentik őket a munkavégzés alól. A jövőben kiterjesztik az oltási kötelezettséget a sorkatonákra is. Szerdán több mint ötezer oltásellenes tüntető gyűlt össze a fővárosban a parlament épülete előtt, hogy felszólaljanak a kormány oltási kampánya ellen, néhányuk görög zászlót és fakeresztet tartott a kezében.
– Fogd a vakcináidat és menj el!
– kiabálta a tömeg, lemondásra szólítva fel Kiriákosz Micotákisz miniszterelnököt. A közel 11 milliós országban a lakosság mintegy 45 százalékát oltották be ez idáig.
Lettország is szigorít
A rigai kormány szintén az oltási kötelezettség előírása mellett döntött, az intézkedés az egészségügyben és az oktatásban dolgozókat érinti, akiknek októbertől már oltási igazolvánnyal kell rendelkezniük.
Amennyiben az intézmények dolgozói nem rendelkeznek ilyen dokumentummal, a munkáltatók október elsejétől elbocsáthatják őket.
Az erre vonatkozó törvénymódosítást szerdán hagyta jóvá a lett kormány, de erről még a balti állam parlamentjének is szavaznia kell. A csaknem kétmillió lakosú Lettországban az oltási kampány lassan halad előre. A lakosság mintegy harmada kapta meg a koronavírus elleni védőoltásnak legalább az első adagját. A balti államban az új fertőzések 54 százalékát már a koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsa teszi ki.
Merkel tart a népharagtól
Angela Merkel német kancellár azonban úgy véli, az oltások kötelezővé tétele veszélyeztetné a lakosság bizalmát a szövetségi kormány iránt, erre hivatkozva kedden közölte, nem tervez bevezetni ilyen jellegű intézkedést. A kancellár elmondta, még messze vannak a nyájimmunitástól és ahhoz, hogy a vírus terjedését megállítsák, 85 százalékos oltottsági arány szükséges a 12 és 59 év közöttiek körében, valamint kilencvenszázalékos oltottsági arányra van szükség a 60 év felettiek körében.
– Azokhoz szólok, akik még mindig bizonytalanok az oltás felvételében: az oltás nemcsak önt védi meg, hanem a közeli embereket is, a szeretteiket is
– magyarázta Merkel a Robert Koch közegészségügyi intézetben (RKI), hozzátéve: minél magasabb az átoltottság, annál előbb térhet vissza az élet a normális kerékvágásba. A több mint 83 millió lakosú Németországban a lakosság felét oltották be ez idáig.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!