– Egy biztos: harciasabb kormánya lesz Lengyelországnak az előzőnél

A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
– Egy biztos: harciasabb kormánya lesz Lengyelországnak az előzőnél
– írta a Wpolityce jobboldali lengyel hírportál azután, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök ma bejelentette kormánya átalakítását. A legfeltűnőbb változás az az, hogy a jelenlegi legnagyobb kormánypárt, a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) 2015-ös hatalomra kerülése óta most először vállal kormányzati szerepet annak vezetője, Jarosław Kaczyński, aki eddig a kulisszák mögül mozgatta a szálakat. A 71 éves Kaczyński a nemzetvédelmi, a bel- és az igazságügyi tárcát felügyelő miniszterelnök-helyettes lesz.
A Wpolityce szerint a kormányátalakítás szimbolikus, mert technokraták helyett
a PiS-hez közel álló politikusok kerültek fontos minisztériumok élére, ezzel is jelezve: a kabinet a külföldről érkező támadások ellen készül védekezni.
Ennek a szükségét a legjobban Kaczyński érti meg, aki az elmúlt években számtalan alkalommal támadta az uniós intézmények és a nyugati országok bírálatát Lengyelország jogállamisági helyzetével és igazságügyi reformjával kapcsolatban.
Az oktatási tárcáért az a Przemysław Czarnek felel majd, aki a múltban többször elutasította az emberi jogi bírálatokat és az LMBT- (leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű) közösség ideológiai „forradalmát”, amelytől szerinte a gyerekeket kell megvédeni. A jogállamisági kritikákban Varsót gyakran érik amiatt bírálatok, hogy kormánypárti politikusok a szexuális kisebbségek ideológiájától óvják Lengyelországot. Az uniós intézmények többször fogalmaztak meg kritikát amiatt is, hogy több tucat lengyelországi település LMBT-mentes övezetté nyilvánította magát.
A Wpolityce szintén jelentősnek nevezi a konzervatív nézeteket valló Zbigniew Rau külügyminiszterré történő kinevezését, noha ő már augusztus óta hivatalban van. Az átalakítás a Reuters brit hírügynökséget arra késztette, hogy jobboldali eltolódásról írjon az új kormány kapcsán. Az AP amerikai hírügynökség pedig azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy mindössze egy női tagja van az új kormánynak.
Az átalakítás emellett azt a célt is szolgálhatta, hogy a hárompárti koalíción belüli feszültségeket csillapítsa,
hiszen több ügy is feszélyezte a PiS, illetve a Szolidáris Lengyelország és az Egyetértés pártjának viszonyát. Tavasszal azért robbant ki kormányválság, mert az Egyetértés vezetője, Jarosław Gowin nem értett egyet az elnökválasztás levélszavazás útján történő megtartásával a járvány közepette, két héttel ezelőtt pedig a szőrmeállatok tenyésztését korlátozó, a PiS által kidolgozott törvénytervezet ellen szavazott a két kisebbik párt. A tavasszal lemondott Jarosław Gowin most visszatért miniszterelnök-helyettesi pozíciójába, ami a megbékélés jele lehet.
Mateusz Morawiecki mai sajtótájékoztatóján mindenesetre a kormányzás és a döntéshozatal hatékonyabbá tételével magyarázta a személycseréket, utalva arra, hogy húszról tizennégyre csökkent a minisztériumok száma. A változtatások szerinte azt a célt is szolgálják, hogy Lengyelország gazdasága lendületbe kerüljön a koronavírus-járvány után.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.