Koronavírus: Futótűzként söpört végig a hír Amerikán
A Chicagói Egyetem kísérletében résztvevő 125 önkéntes közül majdnem mindenki gyógyultan távozott.

Futótűzként robogott végig az amerikai médiában csütörtökről péntekre virradó éjszaka a hír, miszerint egy valóban ígéretes gyógyszerkísérlet zajlik a Chicagói Egyetemen. Elsőként a STAT számolt be a kísérletet eredményeiről, de órák alatt ávette szinte minden média, kezdve a CNN-től és a New York Times-tól.
A hír szerint az egyetemen egy kísérleti gyógyszert teszteltek a koronavírussal szembeni harcban. A remdesivir nevű antivirális készítményt eredetileg az Ebola ellen fejlesztették ki, de az első eredmények alapján a Covid-19-cel szemben is hatékony lehet.
Dr. Kathleen Mullane, az egyetem fertőző betegségek szakértője, a kísérlet vezetője nyilatkozta, hogy a legjobb hír, miszerint a legtöbb betegüket már hazaengedhették, mindössze két beteget veszítettek el. A kísérletben önkéntesen résztvevő fertőzöttek lázasak voltak, nehezen lélegeztek, de a kezelésnek köszönhetően egy héten belül elhagyhatták a kórházat.
Meg kell említeni azonban, hogy egyelőre nincs gyógyszer a koronavírus által okozott fertőzés gyógyítására. Számtalan szerrel zajlanak kísérletek a világ számos pontján, ezek egyike a remdesivir. A gyógyszert a Gilead Sciences fejlesztette ki az Ebola ellen, igaz, akkor csekély eredményt mutatott fel a kísérletek során. A WHO már korábban állást foglalt, amely szerint a remdesivir hatásos lehet a Covid-19-cel szemben. A Gilead jelen pillanatban összesen mintegy 4000 betegen teszteli az infúziós gyógyszert a világ több mint 300 helyszínén. Kézzelfogható eredményt április végére remélnek.
„A betegeink többsége súlyos állapotban került hozzánk, többségük 6 nap után hagyhatta el a kórházat, és ez azt mutatja számunka, hogy nincs szükség 10 napos terápiára” – tette hozzá dr. Kathleen Mullane.
A világjárvány ideje alatt kicsit már mindannyian gyógyszer különösen kísérleti szakértők lettünk. A chicagói hír legfontosabb része, hogy a betegek reagáltak a gyógyszerre, állapotuk javult. A szer ismert, de a koronavírus elleni lehetséges gyógyszer kísérletei még sok időt vesznek igénybe, utána pedig következik az engedélyezés bonyolult folyamata. De legalább felmerült egy gyógyszer a horizonton...
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Lepkefing” – Gulyás Gergely reagált Magyar Péter hangfelvételére

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Megvan az új pápa? Kiszivárgott a titkos jóslat a pápaválasztásról

Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

A Manchester United vezetőedzője elképesztően nyilatkozott saját csapatáról

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.