Már a második alpolgármester mondott le szexuális zaklatás miatt

Két hónap leforgása alatt Párizs két alpolgármestere is lemondott tisztségéről, mindkettejük ellen szexuális zaklatás a vád. A most lemondott polgármester-helyettes tagadja az ellene felhozott vádat, de a felesleges politikai felhajtás miatt inkább visszavonult tisztségétől.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 09. 16. 17:30
null
Forrás: V4NA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nehéz idők járnak Párizs főpolgármesterére, Anne Hidalgóra, mivel a kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakkal vádolt, júliusban lemondott helyettese, Christophe Girard után most egy újabb alpolgármesterétől is meg kellett válnia, ugyanis a 78 éves Pierre Aidenbaum ellen feljelentés érkezett, amely szerint szexuálisan zaklatta az egyik munkatársát.

A politikus lemondását a polgármesteri hivatal jelentette be egy közleményben, a párizsi ügyészség pedig azon nyomban vizsgálatot indított ellene szexuális zaklatás miatt.

A megvádolt alpolgármester két ügyvédje, Louise Bouchain és Valentine Rebérioux segítségével eljuttatott egy nyilatkozatot az AFP hírügynökséghez, amelyben leírja, hogy a kérdéses kapcsolat soha nem volt erőszakos jellegű, tehát nem követett el bűncselekményt, és azt kéri, hogy minél előbb adjanak neki lehetőséget arra, hogy bizonyíthassa az ártatlanságát.

Pierre Aidenbaum ügyvédei kijelentették, hogy ügyfelük az ügy kirobbanását követően azonnal benyújtotta a lemondását, mert szerette volna elkerülni a felesleges politikai felhajtást, a volt alpolgármester azonban azt nyilatkozta az AFP hírügynökségnek, hogy teljesen összeomlott, és szóhoz sem jut a történtek miatt. A 78 éves politikus évtizedek óta dolgozik a francia fővárosért, alpolgármesteri kinevezése előtt 25 évig a 3. kerület polgármestere volt.

Az esetről beszámoló Le Figaro napilap rávilágított, hogy az újabb alpolgármesteri lemondás jelentősen megnehezíti az október 6-ra tervezett testületi ülés megtartását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.