Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves kislányt Dániában

Az egyikük priuszában erőszak, rablás, zsarolás és tanú megfenyegetése is szerepelt már. Mindhárman azt állították, hogy a lány beleegyezett az aktusba. Az eset egy iskolában történt – írja cikkében a V4NA Hírügynökség.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2020. 05. 05. 14:49
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eset még szombaton éjjel történt egy Koppenhágától nagyjából 60 km-re lévő haslevi iskolában. Négy fiatalember későn este megtámadott egy 15 éves lányt, közülük hárman megerőszakolták, a negyedik pedig videóra vette az aktust. A rendőrök még vasárnap elkapták a fiatalokat, a Næstvedben tartott gyorsított bírósági tárgyalás után pedig négy heti előzetesbe kerültek.

A Den Korte Avis dán napilap jelentése szerint a négy elkövető közül három bevándorló, míg a negyedik dán állampolgár. Egyelőre annyit tudni róluk, hogy az egyikük 19, ketten közülük 18, a negyedik személy pedig 17 éves. Utóbbit egyébként egy kurd tolmács segítségével hallgatták ki. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy előre megállapodtak a csoportos nemi erőszak elkövetésében. A kihallgatás során hárman azt állították, hogy a lány beleegyezett a szexbe.

A lap szerint egyelőre nem világos, hogy a banda mikor és hogyan verődött össze, és hogy a három külföldi tettes milyen jogcímen lakik Dániában. Mindezt majd a nyomozásnak kell kiderítenie. Az azonban már biztos, hogy az egyiküket jól ismerte a rendőrség, mert a priuszában erőszak, rablás, zsarolás és tanú megfenyegetése is szerepelt – tudta meg a dán TV2 csatorna.

A Dél-Dániai Egyetem tavaly megjelent becslése szerint 2017-ben 24 000 nőt, illetve lányt ért erőszakos cselekedet. Ugyanakkor rendőrséghez mindössze 890 esetben fordultak. Ebből 535 esetben indítottak büntetőeljárást és csak 94-ben hoztak ítéletet – írja cikkében a V4NA Hírügynökség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.