Újabb járványügyi szigorításokról döntött és szeptemberi zárlatra készül az izraeli kormány – jelentette a katonai rádió szerdán. A koronavírus-járvánnyal foglalkozó kabinet a kedd esti ülésén döntött az újabb korlátozásokról a delta variáns okozta negyedik hullám megfékezésére. Az augusztus 8-án életbe lépő korlátozások szerint Izraelben minden zárt térben kötelező lesz a „zöld címke”, vagyis csak a beoltottak és gyógyultak, illetve friss negatív teszttel rendelkezők léphetnek be a nyilvános helyekre. A 12 év alatti gyerekekre is vonatkozik a zöld címkéről szóló szabályozás, és augusztus 20-tól szabadtéren is kötelező lesz a maszk a 100 fősnél nagyobb rendezvényeken. Az állami hivatalokban jövő héttől csak a dolgozók felé lesz jelen, a többiek otthonról dolgoznak, és az otthoni munkavégzést javasolták a magánszektornak is. A kézfogás, az ölelések és testi kontaktus mellőzését kérik a lakosságtól, és ezentúl karanténba kell menniük a 12 év alatti fertőzöttekkel törődő felnőtteknek.
Szeptemberi zárlatról hozott döntést az izraeli kormány
Naftali Bennett: „a zárlat csak akkor elkerülhető, ha a harmadik oltás csökkenti a betegek számát”.
Fokozzák az otthoni karantén betartásának és a maszkviselés megszegésének ellenőrzését, és a 60 év felettieket arra kérték, hogy ne találkozzanak oltatlan emberekkel zárt térben. Tilos a „piros” besorolású, vagyis erősen fertőzött országokba utazni, és a közepesen fertőzött „narancssárga” országokból visszatérőknek karanténba kell vonulniuk egy hétre akkor is, ha oltottak vagy gyógyultak. A zöld államokból érkezőknek csak a reptéri tesztek negatív eredményének kézhezvételéig kell otthon tartózkodniuk. A koronavírus-kabinet ülésén az egészségügyi szakemberek kijelentették,
a jelenlegi járványügyi adatok alapján már elkerülhetetlennek tűnik a zárlat bevezetése szeptemberben, hogy megállítsák a súlyos betegek számának növekedését, mert a kórházak már nem lesznek képesek fogadni őket.
A szeptemberi zárás gazdasági költségei viszonylag alacsonyak lesznek az őszi zsidó ünnepek, a zsidó újév és a sátoros ünnep miatti kevés munkanap nyomán. A zárlat a szakértők szerint a betegek számát 10 napon, a súlyos betegek számát két-három héten belül befolyásolja.
– Valószínűleg nincs menekvés az országos zárlat elől, kivéve, ha a harmadik oltás jelentősen csökkenti a betegek számát
– mondta az ülésen Naftali Bennett miniszterelnök.
A kormányfő egy jeruzsálemi oltóközpont megnyitásán közölte, „célunk Izrael nyitvatartása, és ez még mindig lehetséges”. A miniszterelnök hozzátette, Izrael nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy a kórházaknak egy napon azt kelljen mondaniuk: nincs nálunk hely, nem jöhet ide beteg. Bennett leszögezte, tudni fogják, „mikor kell fékezni”. A közel-keleti országban már két egymást követő napon háromezer fölött volt az azonosított új fertőzöttek száma.
– Kudarcot, katasztrófát jelent, ha bejelentjük a zárlatot az őszi ünnepekre, mindent el kell követni ennek megakadályozására. Még lehetőségünk van rá, keményebb ellenőrzésre van szükség
– vélekedett Nicán Horovic egészségügyi miniszter, aki a rádió szerint meglehetősen magára maradt véleményével a koronavírus-kabinetben.
A szigorítások mellett az oltások rohamos növelésével, a még mindig oltatlan mintegy egymillió, 12 évnél idősebb izraeli vakcinázásával, valamint a hatvan éven felüliek harmadik dózissal történő újraoltásával próbálják elkerülni az újabb országos zárlatot.
Szerdán 3280 új vírushordozót azonosítottak az elvégzett több mint százezer teszttel, a pozitív esetek aránya 3,34 százalék volt az egészségügyi minisztérium honlapja szerint. Már 443-ra emelkedett a kórházi ellátást igénylők száma, közülük 236-an súlyos betegnek számítanak, és 49-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak. Ezen a héten megkezdték a 60 év fölöttiek újraoltását, közülük már 182 444-en vették fel a harmadik adag vakcinát. A Jediót Ahronót című újság hírportáljának, az ynetnek az elemzéséből kiderült,
a nem oltottak 4,5-szer nagyobb valószínűséggel kerülnek a súlyos betegek közé.
A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 796 466-ot (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 62,33 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a sokkal fertőzőbb delta vírusváltozat okozta járvány megfékezésére. A pandémia megjelenése óta 884 933 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A SARS–CoV–2 koronavírus okozta betegségben (Covid–19) tavaly február óta 6497-en haltak meg Izraelben.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBaerbock: Ukrajnának hosszú és közepes hatótávolságú fegyverekre van szüksége
Annalena Baerbock német külügyminiszter az északkelet-ukrajnai Harkiv városa körül kialakult helyzetre való tekintettel több, nagyobb hatótávolságú fegyvert követel.
Az EU szankciókat vezetett be négy orosz médium ellen
A négy médium „az Oroszországi Föderáció vezetésének állandó közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alatt áll” és támogatta az Ukrajna elleni inváziót.
Taktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Visszahívta a gyártó a csípős rágcsálnivalót, miután egy tinédzser evett belőle és meghalt
Tényleg csípett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Teljesen megújult egy belvárosi szálloda
Megőrültek a svédek is
„Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
Ukrán háború: Magyarország megvétózta az Európa Tanács határozatát
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
Sosem késő: magyar módra ötletel a migráció kezeléséről 15 uniós tagállam
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Bravúros győzelme után tovább él a férfi 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Sokkal gyorsabban itt lehet a harmadik világháború, mint azt gondolnánk
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBaerbock: Ukrajnának hosszú és közepes hatótávolságú fegyverekre van szüksége
Annalena Baerbock német külügyminiszter az északkelet-ukrajnai Harkiv városa körül kialakult helyzetre való tekintettel több, nagyobb hatótávolságú fegyvert követel.
Az EU szankciókat vezetett be négy orosz médium ellen
A négy médium „az Oroszországi Föderáció vezetésének állandó közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alatt áll” és támogatta az Ukrajna elleni inváziót.
Taktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Visszahívta a gyártó a csípős rágcsálnivalót, miután egy tinédzser evett belőle és meghalt
Tényleg csípett.