Egyre nagyobb feszültséget okoznak a lezárások Kínában
Sanghajban a szigorítások hírére megrohamozták a boltokat, valamint többen utcára vonultak tiltakozásuk jeléül.
Sanghajban a szigorítások hírére megrohamozták a boltokat, valamint többen utcára vonultak tiltakozásuk jeléül.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint Magyarország túljutott az ötödik járványhullám csúcsán.

A pekingi kormány nem nézi jó szemmel a dőzsölést, a koronavírus az árakat is jelentősen megemelte.

A halálozási arány gyakorlatilag már azonos a vakcinák megjelenése előtti időszak adatával.

Az ország több vársosában számos tüntetőt vettek őrizetbe, Melbourne-ben több mint kétszáz személyt.

Augusztusban már úgy tűnt, sikerült legyőzni a koronavírust, de most ismét meredeken emelkednek a számok.

Naftali Bennett: „a zárlat csak akkor elkerülhető, ha a harmadik oltás csökkenti a betegek számát”.

A járványügyi intézkedések miatt hatalmas létszámban tüntettek Berlinben és Franciaország-szerte.
Felgyújtott oltóközpontok, parlamentből kizárt politikus és Dávid-csillagok Franciaországban.

A ZDF felmérése szerint a német kormány az oltási kampányban sem tudja teljesíteni az ígéreteit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Készítse fel a lelkét.

Telt házas rendezvénye volt a jobboldali elemzőnek, tiszások kérdéseire válaszolt.

Mórahalomról jelentkezett be Orbán Viktor.

Már a fizikai erőszaknál tart Magyar Péter szeretetország építése.

Medvegyev szerint őrültség lenne globális konfliktust gerjeszteni.

A konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy az AfD külpolitikai szakértőinek részvétele hozzájárulna a nyílt párbeszédhez.

Az európai tárolók töltöttsége többéves mélypontra esett vissza.

Merániai Bertold Gertrúd királyné testvére volt.

A Mercedes-Benz S-osztály több mint 50 százalékban megújult műszaki tartalommal folytatja pályafutását.

Paunoch Péter, a játékos ügynöke nyilatkozott lapunknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.