Szomorú statisztika: Brazília már Olaszország előtt

Brazíliában már többen haltak meg koronavírus-fertőzés következtében, mint Olaszországban. Helyi idő szerint csütörtökön 34 201 volt a halálos áldozatok száma. Eddig csaknem 615 ezer embert fertőzött meg a vírus.

Forrás: MTI2020. 06. 05. 16:52
null
Sao Paulo, 2020. május 19. Védõruhát viselõ temetõi dolgozók a Sao Pauló-i Vila Formosa temetõben 2020. május 18-án. A koronavírus-járvány miatt Brazília, Latin-Amerika legnagyobb és 210 milliós lakossal legnépesebb országa a negyedik helyen áll a világon a koronavírussal fertõzöttek, és hatodik helyen a halottak számát tekintve. MTI/EPA/EFE/Fernando Bizerra Fotó: Fernando Bizerra
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvényhozók országszerte bírálták az ország radikális jobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki nem bízik a közegészségügyi szakértők véleményében és a gazdaságnak kárt okozó karanténintézkedések feloldását sürgeti.

A képviselők aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy az elnök támogatói a hadsereg utcára rendelését, valamint a kongresszus és a legfelsőbb bíróság bezárását szorgalmazzák. Utóbbi vizsgálatot folytat az elnök ellen.

A parlamentben, főként a baloldali ellenzék több mint harminc javaslatot nyújtott be az elnök elleni alkotmányos vádeljárás megindítására. Politikusok szerint azonban nem fenyeget az államfő lemondatásának veszélye, mert elegendő támogatása van a törvényhozásban. Sokan viszont amiatt aggódnak, hogy a belpolitikai vita eltereli a figyelmet a súlyosbodó egészségügyi válságról.

A képviselőház elnöke, aki a vádeljárási javaslat befogadásáról dönt, kijelentette, hogy Brazíliának előbb a koronavírus-járvány ellen kell harcolnia, ezért nem akar olajat önteni a tűzre.

Ezt a véleményt osztja Felipe Rigoni centrista képviselő is, aki szerint az állandó konfrontáció eltereli a figyelmet a súlyos egészségügyi gondokról és a gazdasági válságról.

Befektetési bankok előrejelzései szerint a gazdaság csökkenése idén 7,7 százalékos lesz. A recesszió nagysága és a járvány kezelése miatt a befektetők több mint 31 milliárd dollárt (9429 milliárd forint) vontak ki az országból a központi bank adatai szerint.

Tabata Amaral centrista képviselő szerint amennyiben a recesszió és a Bolsonaro elleni vizsgálat elég súlyos lesz az elnök támogatottságának felőrléséhez, elképzelhető, hogy a kongresszus hajlani fog az alkotmányos vádeljárásra.

– Most az elnöknek ideológiai háborúra van szüksége, hogy hatalomban maradhasson, naponta új válságok és új ellenségek kreálásával, így az emberek nem látják, mi történik az orruk előtt – mondta a képviselő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.