Véget ért a kampány Szlovákiában

Forrás: MTI2020. 02. 27. 16:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Véget ért a sorrendben nyolcadik szlovákiai parlamenti választás hivatalos kampánya csütörtökön, és kezdetét vette a 48 órás tájékoztatási moratórium. A választást szombaton tartják.

A kampányra az egyes politikai csoportosulások legfeljebb 3 millió eurót költhettek. Elemzők szerint a választási hadjárat eszközeiben nem tért el sokban a korábbiaktól, hangulatában azonban agresszívabb volt. Leginkább az számított újdonságnak, hogy a kampányszlogenekben tovább csökkent a konkrét ígéretek száma, de a jelszavak a korábbiaknál is nagyobb érzelmi töltést kaptak. Ez legfőképp néhány ellenzéki párt kampányára volt igaz, amelyek a választást a jó és a rossz küzdelmeként próbálták bemutatni.

A moratórium idején – amely a szombati voksolás végéig, vagyis este tíz óráig tart – tilos olyan tevékenységet folytatni, amely a megmérettetésen induló valamely politikai csoportosulást előnyös vagy előnytelen helyzetbe hozná. A moratórium megsértéséért a politikai pártokra 300 ezer euróig (közel 100 millió forint), a sajtóorgánumokra pedig 10 ezer euróig (mintegy 3 millió forint) terjedő bírságot lehet kiszabni.

A választás napja előtt két héttel már életbe lépett egy másik moratórium is, ez a párttámogatottsági felmérések nyilvánosságra hozatalát érinti. Ennek a hírzárlatnak az időtartamát még ősszel 50 napra terjesztette ki egy törvénymódosítás által a törvényhozás, de az még nem lépett hatályba, mert az államfő megvétózta, és az alkotmánybíróságon kérte a hatályának ideiglenes felfüggesztését.

A választáson 25 politikai csoportosulás indul, ez a szám meglehetősen magasnak számít, kettővel több, mint négy éve. Többen csak 2012-ben indultak a parlamenti választáson, akkor 26 politikai szervezet állított jelöltlistát. Ugyanakkor a kínálat az akkorinál is színesebbnek számít, tekintve, hogy több olyan lista van, amelyen koalícióban vagy közös pártlistán indulnak különböző pártok, mozgalmak és csoportosulások.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.