Ha van a könyvvel problémám (azon kívül, hogy mechanikusan és mániákus következetességgel, sőt hibásan használ vesszőket minden, de minden egyes és, vagy, valamint meg előtt), akkor az éppen ebből fakad. Ez a sokféleség általában az első kötetek jellemzője szokott lenni, hiszen ott kell megmutatni, mennyiféle hangon tud megszólalni a szerző.
Az ártatlan olvasó úgy gondolja, hogy harmadik kötetnél a szerző vagy leteszi a garast valamelyik hang mellett, és azt képviseli konzekvensen, vagy ha nem, akkor mindegyik hangra ír legalább egy ciklusnyi novellát, és immár ciklusokban (netán külön kötetekben) mutatja meg, mi mindent tud. (Ugyanez vonatkozik ugyanakkor a tárcákra is: azokat egyenesen külön könyvbe tettem volna, ha én szerkesztem a könyvet, és persze ha van belőlük egy könyvnyim.)
Az olvasó készüljön tehát fel, hogy nyomban, amint beleélné magát egyik vagy másik korszakba, stílbe, netán műfajba, és azt gondolja, hm, de megnéznék és elolvasnék még egy ilyen szöveget… hát nem kap: egy teljesen másik irányból közeledő történet, elbeszélés érkezik helyette. Marad azért a kérdés: mi szervezi kötetté ezeket a szövegeket?
A szerzői vagy tán a kiadói igény? Urbán Péter kitűnő író, és aki ilyen klasszikus elbeszéléseket és novellákat tud írni (nem beszélve a példázatokról és tárcákról), annak érdemes lenne egész köteteket vagy ciklusokat megtölteni a vonatkozó szövegekkel, és nem csak kóstoltatni, mint egy plázában.
Urbán Péter: Meztelen zsoldos. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2018.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!