Friss, komor, súlyos és minden mondata erős, mint a halál. A kárpátaljai Shrek Tímea Halott föld című első elbeszéléskötete ígéretes írói bemutatkozás.
Mágikus rögvalóság? Akár így is jellemezhetnénk Shrek Tímea első kötetét, hiszen elbeszéléseiben sokszor nem lehet különválasztani a valóságot a kitalációtól. Pedig ez a sajátosság nem szándékos, hanem a téma – régi és új kárpátaljai történetek, hétköznapok – sajátosságából fakad. Shrek Tímea 1989-ben született Beregszászon, és éveken keresztül tanárként dolgozott a Beregszászi 7. Számú Általános Iskolában, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott. Az itt szerzett tapasztalatait csak sejthetjük, a szókimondó, kényes témákat egyáltalán nem kerülő elbeszéléseiben pedig az a hátborzongató, hogy érezhetően mind igaz történeten alapulnak.
De Shrek Tímea prózavilágába mindez természetesen illeszkedik, mert ha Erdély szürreális, ahogy mondani szokás, ez hatványozottan áll a mai Kárpátaljára is. Shrek mondatai rövidek, kimértek, pontosak és jó ritmusúak. A realista ábrázolásmódba finoman, észrevétlenül keverednek mágikus realista elemek, lett légyen szó arról, hogy az egyik szomszéd alkut köt az ördöggel vagy a halott nagybátya visszajár, és kerti rózsát követel a sírjára. De a kafkai hagyományok is feltűnnek az Öt percig halott vagy a móriczi naturalizmusba illeszkedő Törtkrumpli paradicsommártással című elbeszélésben.
A Halott föld írásainak hangulata pedig olyan, mint a frissen feltúrt, temetői föld illata. Vagy a házi vodkáé, ugyanis katonák, prostituáltak, koldusok, öregek, molesztált gyermekek, betegek, terhes múltúak és jelenűek, csalók, kegyetlen és esendő karakterek bukkannak fel a kötet lapjain – olykor mindezek ellenkezői is. A derű mögött is állandóan felsejlik a tragikum, a múlt és a jelen kilátástalanságának közérzését a vissza-visszatérő halálesetek és öngyilkosságok erősítik meg. A szociografikus mélységű szövegek pedig a kortárs élvonalba tartoznak, mindegyiken érezni lehet a saját élményt és tapasztalatot.
Shrek Tímea: Halott föld ez. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2019.