Kalina Veronika azt mondta, hogy február 15-én az ő vezetésével például busómaszkokat próbálhatnak fel és buzogányt rakhatnak össze az érkezők.

Holnap kezdődik a 10. Csíkszeredai Könyvvásár
A PKÜ évfordulós kiállítása is bemutatkozik.
Kalina Veronika azt mondta, hogy február 15-én az ő vezetésével például busómaszkokat próbálhatnak fel és buzogányt rakhatnak össze az érkezők.
Február 22-én Szabó Zoltán főmuzeológus vezetésével pedig hangszereket – például mohácsi dudát, tamburát – szólaltathatnak meg az érdeklődők. A március 5-ig tartó kiállítás minden eleme Mohácsról érkezett – tette hozzá Kalina Veronika.
Kitért arra is, hogy a felújított Hagyományok Házában táncház is működik. Szombatonként a belső udvaron este 7-9 órakor táncoktatással várják az érdeklődőket.
Februárban kalotaszegi táncokat tanulhatnak az érkezők a Magyar Állami Népi Együttes táncosaitól. Március 2-án pedig kalotaszegi bállal készülnek, amelyre a bánffyhunyadi Varga Istvánt is meghívták zenésznek.
A PKÜ évfordulós kiállítása is bemutatkozik.
Az esten adják át a Solymosi Művészeti Díjat.
Harangokat láthatunk a Múzeumkertben.
Ferenc pápa halálát követően jelentősen megnőtt a streamingplatformokon a Konklávé című, számos díjat és jelölést begyűjtő film nézettsége. Mutatjuk, nekünk hogy tetszett.
Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban
Egy köpés miatt forrnak az indulatok az Inter–Barcelona után – mit nézett a VAR?
A hír igaz – Még be sem jelentette Törőcsik Franciska, a Metropol már szívből gratulál
Talán még sosem volt ekkora bajban Bige László: nem tudta meggyőzni a Nitrogénművek hitelezőit
Emberek millióinak életét befolyásolja ma a Szűz Hold fényszöge: ezek a csillagjegyek nagyon vigyázzanak!
Minden elsötétül: óriási áramszünet jön Magyarországon
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos
Meddig tart még a májusi eső? Mutatjuk, mikor robban be a nyár
Egerszegi Krisztina: Én hiába mondok valamit!
Cseh Katalinon nevet az egész internet, beleszaladt egy méretes pofonba
Ennyi volt, Magyar Péter érdekében beáldozzák a Momentumot
A PKÜ évfordulós kiállítása is bemutatkozik.
Az esten adják át a Solymosi Művészeti Díjat.
Harangokat láthatunk a Múzeumkertben.
Ferenc pápa halálát követően jelentősen megnőtt a streamingplatformokon a Konklávé című, számos díjat és jelölést begyűjtő film nézettsége. Mutatjuk, nekünk hogy tetszett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.