Magyarországon először látható műsorral nyílik a MITEM fesztivál

A Slava's Snowshow-val kezdődik a Fővárosi Nagycirkuszban a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); a Magyarországon először látható produkciót csütörtöktől vasárnapig hat alkalommal játsszák.

Forrás: MTI2019. 04. 09. 22:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja is arról beszélt, hogy milyen régóta szerették volna meghívni a világhírű produkciót. Mint fogalmazott, léptékváltást, műfaji tágítást jelent, hogy az előadást bemutathatják a MITEM-en.

Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja elmondta, hogy az előadás egy hangulatot, egy atmoszférát jelenít meg, amely Szlava Polunyin gyermekkori álmaiból, emlékeiből táplálkozik, ahogy a színpadon kialakuló, hatalmas, mindent elsöprő hóvihar is. „Mágikus utazás egy ember álmaiba, fantáziavilágába, gyermekkori létezésébe” – mondta, hozzátéve, hogy az alkotók célja a felnőttekből is előhozni a játékos énjüket, azt a gyermeki ént, amelyet régen elfelejtettek.

A Nemzeti Színházban pénteken délután Az Egy bohóc tükrében című program keretében a nézők találkozhatnak Szlava Polunyinnal, akinek beszélgetőtársa Bozsik Yvette táncos, koreográfus, rendező és Kozma András dramaturg lesz.

A május 5-ig tartó MITEM-en 13 országból 23 előadás lesz látható a Nemzeti Színházban. A találkozó programját orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesíti.

A MITEM megnyitóját csütörtök este, a Slava's Snowshow előtt tartják Fővárosi Nagycirkuszban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.