A versenyelőadásokat idén is a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a közönség, és a fesztivál hagyományai szerint az előadások másnapján – Lévai Balázs vezetésével – szakmai beszélgetés is lesz.
A találkozó díszvendége Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a Nemzet Színésze lesz. A művésznő videón üzent a sajtótájékoztató résztvevőinek, amelyben elmondta, az Emberi hang című önálló esttel és Munkácsy-tárlatvezetéssel is várja a nézőket a találkozó alatt.
Bejelentették a zsűri tagjait is: idén Bodor Johanna koreográfus, D. Magyar Imre kritikus, Forgács Péter rendező, Horesnyi Balázs tervező, Lőkös Ildikó dramaturg, Philippe Macasdar, a genfi Théatre Saint-Gervais igazgatója, Németh Ákos, író, Szorcsik Kriszta színésznő és Venczel Valentin színész dönt a díjazott darabokról. A jövő évi válogatók neve is ismertté vált: Dér András filmrendező és Uray Péter koreográfus határoznak majd arról, mely darabok kerülnek versenybe a jubileumi színházi találkozón.
A 19. POSZT versenydarabjai
Szvetlana Alekszejevics: Secondhand, Örkény Színház, Budapest, rendezte Bagossy László, Kovács D. Dániel és mások; Csehov: Ványa bácsi, Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros/Váci Dunakanyar Színház, rendezte Jaroszlav Fedorisin; Mi történt Baby Jane-nel?, Henry Farrell regénye alapján a szövegkönyvet írta Ernyei Bea és Galambos Péter, Szabadkai Népszínház, rendezte Galambos Péter; Charlie Chaplin: A diktátor Vígszínház, Budapest, rendezte Eszenyi Enikő; Fjodor Dosztojevszkij: Idióta, Csokonai Színház, Debrecen, rendezte Sardar Tagirovszkij; Fejes Endre–Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0, Katona József Színház, Budapest, rendezte Máté Gábor; Nagy András: Karenina Anna, József Attila Színház, Budapest, rendezte Telihay Péter; Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája, Pinceszínház, rendezte Kiss Csaba; Garai Judit: Jeanne d’Arc, Katona József Színház, Budapest, rendezte Hegymegi Máté; Georg Büchner: Woyzeck, Nemzeti Színház, Budapest, rendezte ifj. Vidnyánszky Attila; Székely János: Caligula helytartója, Nemzeti Színház/Gyulai Várszínház, rendezte: Szász János; Székely Csaba: 10, Radnóti Színház, Budapest, rendezte Sebestyén Aba; Tasnádi István: Kartonpapa, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendezte Hargitai Iván; Radu Afrim: Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, rendező Radu Afrim.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!