A szerdán nyílt kiállítás tárgyai között jó és rossz gyakorlatokra egyaránt találhatnak példát az érdeklődők: egymás mellett látható például két plüssállat, az egyik sérült és koszos, a másik viszont tiszta és hibátlan. „Fontos ugyanis, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az adományaink közvetlenül a rászorulókhoz jutnak el, nincs köztes állomás, ahol kijavítják, kimossák, kipucolják a tárgyakat” – írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az anyai szív szent szeretete
A biblikus történet egy új réteggel kiegészülve az emberi kapcsolatokról, az elengedésről és a gyászról is szól.