– A helyezésekről minden esetben egy mesterszakács vezette négy-öt tagú zsűri dönt, a versenyzők száma pedig évről évre emelkedik. Idén már húsz csapat jelezte részvételi szándékát – büszkélkedik az eddig elért eredménnyel Anda, hozzáfűzve, hogy nem csupán a versenyben részt vevők, illetve segítőik, de a koncertre érkező közönség is jóllakhat a térítésmentes kóstolóval.
A fesztivál fellépőivel kapcsolatban megjegyzi:
– Pünkösd lévén a szombat és a vasárnap két egyenértékű napunk lesz. Szombaton a Lead Zeppelin, a már említett Supernem, illetve a Zorall lesz a húzónév, míg a vasárnap a „nagy öregekről” szól – kezdte a felsorolást a szervező.
– Rég várt vendég lesz nálunk Deák Bill Gyula, előtte pedig a Tűzkerék xT zenekarra csápolhatnak. Rajtuk kívül két tehetséges felvidéki banda is színpadra lép szombaton, vasárnap pedig a négy évtizedes jubileumát ünnepelő HitRock, azt követően az LGT-dalokat egyéni stílusban megszólaltató Ezüst Nyár zenekar, valamint Janis Joplin „magyar hangja”, Sonja fogja szórakoztatni a nagyérdeműt.
Mindkét nap rock and roll, illetve rockabilly show-val zárul – tudtuk meg a további részleteket, valamint azt is, hogy a folytatásban eltökéltek. – Ha egy fesztivál hat esztendőt megélt, az mindenképp életképes – jelentette ki a zenész-szervező. Méghozzá nem véletlenül, hiszen az évek során bebizonyosodott, hogy akár két napon keresztül is képesek megtölteni a Rendezvényteret. A látogatók, illetve a vendégéjszakák száma egyre nőtt, mert a közönség zöme az egész hétvégéjét ott tölti.
– Mitől változna ez a jövőben? – kérdezi Anda Bálint, majd azonnal meg is válaszolja: – Egyre följebb és följebb tesszük a lécet, mert nekünk elsősorban a színvonal a fontos. Visegrád önkormányzata és a közönség szeretete tart bennünket életben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!