Áprilistól 67 millió feletti megtekintésnél jár Luis Fonsi új dala, a Date La Vuelta, ami lefordítva azt jelenti: fordulj meg! A dal, amit Sebastián Yatra, Nicky Jam és az elmúlt évek legnagyobb slágerkirálya, Luis Fonsi jegyez, a nyár legnagyobb új slágerének számít a Despacito után. A világ vezető latin zenei nagykövetének ez az első száma az év elején kiadott Vida című albumát követően, amely februárban vezette a latin-amerikai toplistákat. A dalt a magyarországi rajongók rövidesen élőben is meghallgathatják, hiszen azt Luis Fonsi augusztus 17-i koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában minden bizonnyal elő fogja adni.
Luis Fonsi több mint 20 éves karrierje során számos multi arany- és platina- lemezekkel büszkélkedhet. A zenei iparág egyik legrangosabb díjazását is megkapta a Latin GRAMMY®-t. Tagadhatatlan és egyedülálló tehetségével, átlépte a határokat és hatalmas rajongótáborra tett szert. Pályafutása során sok szupersztárral dolgozott már, például a kanadai Justin Bieberrel, a Puerto Rico-i reggaeton legendával, Daddy Yankeevel, és az amerikai Demi Lovatoval is. A Youtube-rekorder dal és a hozzá készült klip IDE kattintva tekinthető meg.