Lépések a teljes megújulás felé

A Besenczi Árpád csaknem egy évtizeddel ezelőtti, első igazgatói kinevezése után, az elért sikerek és eredmények hatására — a bérletesek száma az évek alatt megduplázódott — mára elültek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház körüli viharok, amit legfőképp az bizonyít, hogy a városi közgyűlés egyhangúlag megszavazta vezetői munkájának folytatását. A régi-új igazgató, aki továbbra sem mondott le színészi, rendezői ambícióiról, immár harmadik ciklusát kezdi meg 2020 februárjában az intézmény élén. A következő évadban a teátrum hat nagyszínpadi produkciót mutat be, ifjúsági, valamint stúdiószínpadi előadást is műsorra tűz, törekedve a műfaji sokszínűségre. Ebben olyan országosan elismert színészek és rendezők is segítenek művészetükkel, mint például Csiszár Imre, Eperjes Károly, Koltai Róbert és Sasvári Sándor.

Temesi László
2019. 07. 30. 10:36
A Jászai Mari-díjas színművész Marley szerepében az Isten pénze című musicalben Fotó: Hevesi Sándor Színház
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Hány darabban láthatjuk színészként?

– Tavaly négyben játszottam, igaz, egyben beugróként. Az idén háromban szerepelek, például az Oscarban, amelyet rendezek is.

– 2020 februárjában jár le második ötéves mandátuma. Mit vár ettől az időszaktól?

– Szó szerint teljes megújulást. Az egykor művelődési házként szolgáló igen régi épületben nincs forgószínpad, elavult a fény- és hangtechnikánk, nincs stúdiószínpadunk sem. Lesz tehát bőven tennivalónk az elkövetkezendő években is. Mindenekelőtt elengedhetetlen a színház teljes felújítása, ami igen jelentős összegbe, több milliárd forintba kerül majd, és talán egy-két év múlva meg is kezdődhetnek a munkálatok. A tervek szerint a harmadik ciklusom végére már egy megújult, modern Hevesi Sándor Színházban várhatjuk nézőinket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.