Megmaradásunk misztériuma

- A lelkekben minden előadással újra fel szeretném építeni a koronázótemplomot, hogy amikor a nézők ott ülnek a szertartásjáték nézőterén, ne azt érezzék, hogy egy szabadtéri színházban vannak, hanem azon a szent helyen, ahol királyainkat koronázták – mondta Szikora János Jászai Mari-díjas érdemes művész, rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója. Idén IV. Béla királyunk koronázását és élettörténetét rendezi meg augusztusban a régi koronázóvárosban.

Idén augusztusban a hetedik királykoronázást viszi színre Fotó: Bach Máté

Idén augusztusban a hetedik királykoronázást viszi színre
Fotó: Bach Máté

– A mai színházban alig lehet megkerülni a politikát. Politikai áthallások vannak a koronázójátékokban?

– Minden király története tele van politikával, csak nem úgy, ahogy ma gondoljuk. Az Árpád-korban a megmaradás volt a legfőbb politikai kérdés. Minden környező hatalom – Bizánc, a Német-római Birodalom és a többi – be akart minket kebelezni. Ezzel kellett szembesülniük az uralkodóknak, ahogyan azzal is, hogy egyedül vagyunk. Mert hát ki jött a segítségünkre a tatárjáráskor? Az előadásban rengeteg határon túli fiatal is részt vesz, ők pedig magukkal viszik ennek az emlékét azokba a magyar közösségekbe, ahonnan jöttek. És ez is a megmaradás, a saját megmaradásuk egyik fontos élménye, eszköze lehet. Csak ilyen értelemben van politika ezekben a játékokban.

– Ha már politika, miért mondott le nemrég a Magyar Színházi Társaság vezetői tagságáról?

– Európában párját ritkítja a magyar állam által finanszírozott színházi rendszer, de a gombamód szaporodó előadó-művészeti szervezetek miatt a rendszer fenntarthatatlanná válhat. A forrásokra pályázó társulatok száma nő, a források viszont nem bővülnek. Ezzel a gesztussal jelezni szerettem volna, hogy a magyar színházi szakmának egyesítenie kellene a szervezeteit, mert csak közösen tudjuk hatásosan érvényesíteni az érdekeinket. Sajnos nem sorstársnak látjuk egymást, ráadásul az egész átitatódik politikával is. A politikának pedig megvannak a maga játékszabályai és színterei, de a színház nem ezek közé tartozik, és az nem jó, ha a színház a politika játékszabályai szerint kezd el működni.

– Ön szerint életszerű az, hogy Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila egyetlen érdekszervezet tagjai?

– Ez a két művész mindenről másként gondolkodik. És akkor mi van? A világ sokkal érdekesebb, mint az, ahogy mi gondolkodunk a világról. Egy egészséges színházi rendszertől azért annyi szellemi nagyvonalúság elvárható, hogy elfogadja a más meggyőződésből fakadó alkotásokat. De ideológiák lövészárkaiba húzódni egyszerűen nem elegáns. Az ideológiák a szellem egyenruhái, és egy művész ne hordjon egyenruhát, mert nem áll jól neki.

– Ez szépen hangzik, de alig olvasható ma olyan színészinterjú, amelynek fele ne kormánykritikus felhangokkal lenne tele.

– Én ezeket nem olvasom el, mert nem érdekelnek.

– A suszter maradjon a kaptafánál? Nemrég egy tévészínész lett Ukrajna elnöke.

– A politikai kérdéseket vívják meg a politikusok, mert az a feladatuk, ahhoz értenek. Nem azt mondom, hogy a művész ne politizáljon, csak ne azokkal az eszközökkel, amikkel a politikusok. A világ történelmében sem szokatlan, hogy egy művészből politikus lesz. Gondoljunk Ronald Reaganre. De ha egyszer az lett, soha többé nem lesz művész. Ez egyirányú utca.