Föld, búza, kenyér, áldás

Soha nem látott módon virágzik a turizmus külföldön és belföldön egy­aránt, hiszen jó dolog új kultúrákat, új ízeket megismerni.

tróbl Alajos királyszobra 1906 óta áll a Halászbástya mellett Fotó: Róka László Fotó: Fotó: Róka László

Soha nem látott módon virágzik a turizmus külföldön és belföldön egy­aránt, hiszen jó dolog új kultúrákat, új ízeket megismerni, de vajon tényleg csak az újdonság örök hajszolása űz bennünket utazni?

Elgondolkodtunk-e már rajta, miért fontos számunkra, hogy megérdemelt fröccsünket, borocskánkat néhány megyével arrébb szürcsölgessük el? Hogy miért otthonos a Balaton két partja, a Csallóköz, a Hortobágy vagy például a Mátra? Hogy mit jelent leülni, megfürödni, szétnézni vagy csak úgy lenni valahol?

Az egyes helyeknek ugyanis más-más kisugárzásuk van, más hangulat és titok lakozik bennük, nevezhetjük ezt genius locinak, vagyis a hely szellemének is, mely kifejezést a rómaiak eredetileg valamelyik ház vagy vidék védőszellemére értették. S hogyan kapcsolódik mindez ­augusztus huszadikához?

Magyarország fő védőszentje, hazánk földjének géniusza nem más, mint államalapító Szent István királyunk. Nemzeti ünnepünk hagyományában pedig csodálatosan egybefonódik a föld termékenységének és a magyar föld védelmének, az államalapításnak a gesztusa. A Szent István-napi kenyér megsütésében egy olyan misztikus cselekedet válik évről évre valósággá, amelynek gyökerei a civilizáció kezdetéig nyúlnak vissza, s amelyet Krisztus eljövetele és feltámadása tett igazán nagyszerűvé.

tróbl Alajos királyszobra 1906 óta áll a Halászbástya mellett
Fotó: Fotó: Róka László

A reményt hirdeti például az egyiptomi kultúrában Ozirisz isten feltámadása és búzaként továbbélése is, a búza és a belőle készült kenyér vagy kalács számos kultúrában az örök élet, a gazdagság és a termékenység jelképe. A búza szimbólumát megtaláljuk az Újszövetség számos példázatában is, de a magyar népszokásoknak, hagyományoknak is fontos elemét, eszközét képezi. A földbe vetett magnak ugyanis „meg kell halnia”, hogy belőle új élet „támadhasson fel”. Ugyanezen a logikán alapult az a kalotaszegi termékenységvarázslás is, melynek során a meddő asszonyok holt ember csontját használták fel a termékenység előidézésére. Ezen rítusok alkalmával a népi hiedelmek szerint az élők az ősök erejére tesznek szert. E hitrendszer szerint a búza is az ősi földből meríti csodálatos erejét.

Ma azt mondják, hogy az ember megszületik és környezetének törvényéhez hasonul. Belenő a helybe. Swedenborg azt írja, hogy egy helyre és egy korba csak azonos és hasonló sorsú emberek születnek. Az emberi lélek születése előtt megválasztja sorsának helyét, és azt a helyet a géniuszról ismeri fel. Mindnyájunk élete, akik egy időbe és egy helyre születtünk, születésünk előttről összetartozik – írja Hamvas Béla Az öt géniusz című esszéjében.

A hely géniusza, azaz szülőföldünk szelleme pedig nem más, mint fő védőszentünk, őrzőnk, Szent István király, hiszen ő emelte az örökbe ezt a helyet azáltal, hogy megszentelte, földjén elterjesztette a kereszténységet, és hozzá fohászkodhatunk, hogy tartsa egyben megtépázott nemzetünket. Így kapcsolódik össze a föld ereje a föld védelmével, az ősök tisztelete a búza, az új kenyér évezredes misztériumával.

Mi, magyarok pedig mindezt az ősi rítust, tudást és szimbólumot megörököltük tőle, akárcsak a Szent Koronát, melyet a legenda szerint II. Szilveszter pápa eredetileg a lengyel királynak ígért, egy álom ihletére azonban mégis a magyaroknak ajándékozta, majd megáldotta legfőbb koronázási ékszerünket. Ez a nagy erejű szimbólum és kultusz tehát nem csupán egyetemes, hanem kivételes és ízig-vérig magyar is. Jusson hát eszünkbe, amikor elmondjuk az asztali áldást, hogy a kenyér nem csupán Krisztus teste, hanem egy darabka örök anyaföld is.