Öt nagyszínpadi bemutatót tervez a Szolnoki Szigligeti Színház

Megtartotta kedden évadnyitó társulati ülését Szolnoki Szigligeti Színház, amely öt nagyszínpadi bemutatót tervez az idei évadban az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Forrás: MTI2019. 08. 27. 21:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A következő évadban Lajtai Lajos-Békeffi István A régi nyár című művét Balázs Péter rendezésében láthatja a közönség. William Shakespeare Lóvátett lovagok című darabját Molnár László állítja színpadra.

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című művét Deres Péter színpadi adaptációjában Radó Denise rendezésében mutatják be. Thornton Wilder A mi kis városunk című darabját Pataki András állítja színpadra. Nóti Károly Nyitott ablak című zenés vígjátékát Balázs Péter rendezésében láthatja a közönség.

Október 23-án és június 4-én a színház díszelőadással ünnepel – olvasható a teátrum keddi évadnyitó társulati ülését követően az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Szín-Mű-Hely kamaratermében Szakonyi Károly darabját Két nő és valaki címmel, Málnay Levente rendezésében mutatják be.

Ősszel Camille munkacímen, Molnár Nikolett előadásában és rendezésében mutatnak be darabot, 2020 márciusában pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Széles Tamás előadásában lesz látható egy produkció. Áprilisban a Hamupipőke című mesét tűzik műsorra Jankovics Anna rendezésében.

A bérleten kívüli bemutatók között novemberben a Szín-Mű-Helyben középiskolások számára szerveznek programot, valamint a 7 nap című ifjúsági darab lesz látható vendégelőadásként. December 31-én szilveszteri gálaműsorral búcsúztatják az óévet.

Felújítják a Charley nénje, a Hárman a padon, a Tizenkét dühös ember, a Jövőre veled ugyanitt, a Spenót Panna és az Anconai szerelmesek című előadásokat, amelyekkel a színházon kívüli meghívásoknak is eleget tesznek.

A közleményben Balázs Péter igazgató szavait is idézik, aki elmondta: fontosnak tartja a színház további nyitását a fiatalok felé. Az igazgató arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban felvállaltakat teljesítette a színház. Hozzátette, hogy a színházépület – várhatóan egy évig tartó – felújítása a jövőben eredményezheti néhány területen a költségek csökkenését.

Mint mondta, az önkormányzat és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ munkatársaival együtt olyan rugalmas menetrendet dolgoztak ki, amely a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozza majd az átmeneti időszakban a művészeknek, a nézőknek és zökkenőmentes ki- és beköltözést tesz lehetővé.

„Azt szeretnénk, ha az új épületbe már – az eddigi kiemelt státuszt megtartva – mint egy mintaprojekt első képviselője költözhetnénk be: nemzeti népszínházi besorolású társulatként” – fogalmazott az igazgató.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.