Több ezren látták hétfő este a Csíksomlyói passiót az esztergomi bazilika előtti téren a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában. Vidnyánszky Attilának, az előadás rendezőjének az volt a célja, hogy a tavalyi csíksomlyói előadás után most az egyik legfontosabb magyarországi szakrális helyszínen, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház előtt játsszák el az előadást. A Nemzeti Színházban 2017-ben bemutatott Csíksomlyói passió szabadtéri változatát 16 színész és 130 táncos játszotta el a többezres nézőközönség előtt.
Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház közleménye szerint az előadással azt szerette volna elérni, hogy a néző az alkotókkal együtt tanúja legyen és újraélje a krisztusi szenvedéstörténetet, hiszen az előadás mintájául szolgáló misztériumjátékoknak és a ferences iskoladrámáknak a hitélmény megújítása volt az eredeti céljuk.
– Ez személyes történet mindenkinek, ugyanakkor egy ilyen előadás az együvé tartozást is hirdeti. A művészek és a közönség egy közösséggé válhat az előadás alatt – hangsúlyozta a rendező.

A dráma szövege csíksomlyói passiójátékokból, Szőcs Géza írásaiból, valamint Berecz András által gyűjtött archaikus népénekekből és mesékből áll. A Csíksomlyói passió szerves része a tánc: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes negyvenöt táncosa mellett a Bem Néptáncegyüttes, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, a Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes és a Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes hetvenhárom táncosa lépett fel az esztergomi előadáson. Közreműködött a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara és az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola kórusa is.