időjárás 2°C Natália 2022. december 9.
logo

Egy veterán veszteségei

Csejk Miklós
2019.09.20. 07:29
Egy veterán veszteségei

A Rocky című filmhez képest a Rambo V. – Utolsó vérben a dolgok állása éppen ellentétes. Míg az első Rocky­ban úgy nyeri meg Syl­vester Stallone a ringben az ökölvívó-mérkőzést, hogy gyakorlatilag veszít, addig ebben a Rambo-filmben úgy veszít el mindent, de mindent az életben, ami fontos lett öregkorában, hogy megnyeri a háborút, amelyet ő maga indít a mexikói leánykereskedő maffia ellen. Csak minek. ­Hiába tépi ki a főgonosz szívét, ha az övét végleg összetörték.

Sylvester Stallone megöregedett, vele persze John Rambo is. Szedegeti a gyógyszereit, figyel és gondolkodik, ahogy az idős emberek teszik. Öregkorára már nincsen benne semmi társadalmonkívüliség, ugyanolyan, mint a többi bogaras vénember. Van erkölcsi tartása, tudja, mi a tisztesség. A film tempója is vénemberes, egészen a nagy összecsapásig, de azoknak a nézőknek, akik Rambóval együtt öregedtek meg, nem lesz ezzel semmi bajuk. Ráadásul az Utolsó vér a nagymonológok filmje, de ez már a Rocky-mozikban is jól állt Stallonénak. A vietnami háborús veterán tehát – ki gondolta volna az első rész után? – apává érett. Gondoskodó apává, aki mellett jó lenni, mert biztonságot ad, akivel meg lehet beszélni a dolgokat lovaglás közben. Rambo olyan apa lett, aki minden kamasz álma. Biztos hátteret nyújt, de nem korlátoz a „szárnypróbálgatásokban”.

A Rambo V. főhőse olyan, mint a többi bogaras vénember – amíg fel nem dühítik
Fotó: Vertigo Media

Volt egy pillanat a filmben, amikor úgy érezhette a néző, hogy milyen jó lenne, ha ebben a tempóban és nyugalomban maradna minden, ha John Rambo a hétköznapi élet apró dolgai­val való küzdelmét és nevelt lányával való kapcsolatát láthatnánk, ha nem lenne többé háború. Pedig már az első pillanattól fogva tudjuk, mi az, amit el fognak venni Rambótól, hogy aztán eljöjjön a poklok pokla. Felmerülhet a nézőben, hogy a Liam Neeson-féle Elrabolva-filmek dramaturgiája következik, de aztán kiderül, hogy erről szó sincsen. A Rambo-filmekben nincs megváltás, mert ez a figura a pokolban él. Aztán azzal szembesül a néző, hogy az ötödik részben nem lesz háború. Mármint Rambo nem megy valamelyik távoli csatamezőre. Éldegél nyugdíjasként, amíg fel nem dühítik. De mégis lett, és ez egészen érdekes megoldása a filmnek. Rambo ugyanis a háza előtti területen és a háza körüli föld alatti folyosókban egy csatamezőt épít, apró kis háborús övezetet, ahol aztán le lehet számolni a rossz emberekkel. Azokban a folyosókban, amelyeket saját kezével ásott ki, hogy a háború okozta lelki frusztrá­cióit fizikai munkával vezesse le. Olyan ez az egész, mint amikor egy idős ember évtizedekig a hobbijának él, és a család, belépve a garázsba, egy minivilággal áll szemben, amely körül egy kisvasútrendszer működik. ­Rambo viszont olyan háborús csatamezőt épített, mint amilyen a stratégiai játékokból lehet ismerős.

Ami pedig a befejező jelenet brutalitását illeti, minden képzeletet felülmúl. Bár a háborús etika megköveteli, hogy még az ellenséget se hagyják a katonák szenvedni, és ennek John ­Rambo maximálisan eleget is tesz, mégis patakokban folyik a vér, ami azt jelzi, hogy ma már nagyon magas az ingerküszöb, amelyet a filmkészítők mindig egy kicsit még feljebb szeretnének tenni, hogy az ő alkotásuk legyen a leg­emlékezetesebb. Pedig ez a film nem ezért marad majd meg az emberek emlékezetében, hanem egy másik jelenet ­miatt, amikor Rambo elmegy a lányáért a maffiához, megbeszélni, visszakérni, száz emberrel szembenézni. Nem verekszik, csak néz. Fáradt és szomorú szemekkel. Mert részéről befejeződött a háború. De nem hagyják. Egyszerűen ilyen a világunk.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.