Szentháromság tér, Vár Klub, valamikor a hetvenes évek eleje – egy piros fényreklám hirdeti: ma este a Nautilus együttes játszik. A zenekar nyomja az aktuális slágereket, a billentyűk fölött egy vörös, göndör hajú srác hajladozik.
Az évtized vége felé ugyanez a vékony testalkatú fiú kissé hosszabb fürtökkel, bajuszosan immár a Piramisban bűvöli a Fender zongorát, s nem mellesleg Révész Sándor méltó társa a mikrofon mögött. Többek között a Szállj fel magasra opusának váltott énekében, amelyet ő maga írt. Aztán kiderül, hogy egyedüli énekesként is megállja a helyét, nem rajta múlik, hogy az idők szava leparancsolja a színpadról az addig egeket ostromló sikerű rockbandát. A Piramis csúcsára érni fáradságos és áldozattal járó vállalkozás, lezuhanni fájdalmas, a visszatérés pedig többnyire reménytelen. Még akkor is, ha nyolc éven keresztül egy sztárbanda, a Bikini megbecsült szerzője, orgonistája, s ha kell, énekese; vagy éppen egy rockopera (Kolumbusz) megkomponálását követően a színházi zenékkel kötelezi el magát a tehetséges szerző.
A két (1992 és 2006) koncertsorozatra szóló újraegyesülés, illetve annak fogadtatása felcsillantja a reményt a Piramis életre hívására. Igaz, a két vezéregyéniség, Révész Sándor, illetve Som Lajos nélkül, de 2009-től ismét működő formáció járja az országot. Amelynek eleinte Gallai Péter is a részese. Taps, ováció, reflektorfény. És az alkohol. Amiről nem tudott lemondani. Az újraalakulás alkalmával összehívott sajtótájékoztatón kérte, hívjam meg egy Unicumra. Mondtam, szívesen, de ezzel nem teszek jót neked. Nekem már mindegy – hangzott a válasz –, nincs értelme már élni.
Gallai Péter hatvanöt éves korában, 2019. szeptember 16-án éjjel, ahogyan élt, csendben, szerényen távozott.
