János vitéz a Nagymező utcában

Magyar Nemzet
2019. 10. 01. 10:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teljes hármas szereposztásban, november 22-én, 23-án és 24-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Kacsóh Pongrác nagy sikerű művét, a János vitézt. A magyar népmesei motívumokban bővelkedő, Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján született daljáték, Kukorica Jancsi és Iluska megindító szerelmi története negyven év után, Bozsik Yvette rendezésé­ben és koreográfiájával tér vissza a Nagymező utcába.

Fotó: Németh Anna

A hétfőn elkezdődött olvasópróba sajtónyilvános részében Kiss-B. Atilla főigazgató elmondta, hogy az operettszínházban négy évtizede nem játszott daljátékot azért tűzték műsorra, mert a modern kor felfogásával ellentétben igenis szükség van a hősökre, a hármas szereposztás pedig azt hivatott szolgálni, hogy semmilyen körülmények között se maradjon el előadás. Az előadás zenei vezetője, Pfeif­fer Gyula főzeneigazgató azokról a zenei változtatásokról beszélt, amelyeken a daljáték 1904-es bemutatója óta átesett. A színház idei első darabja, A csárdáskirálynő koreográfiáját is Bozsik Yvette jegyzi, a János vitézt pedig rendezi is.

Fotó: Németh Anna

Kukorica Jancsi szerepében Dolhai Attilát, György-Rózsa Sándort és Sándor Pétert láthatjuk majd, az Iluskák Bordás Barbara, Lévai Enikő és Kiss Diána. A francia királyt Bodrogi Gyula, Földes Tamás és Jantyik Csaba, a francia királylányt Fischl Mónika, Lukács Anita, illetve Zábrádi Annamária játssza. A gonosz boszorkát Oszvald Marika, Lehoczky Zsuzsa és Papadimitriu Athina személyesíti meg.

Fotó: Németh Anna

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.