Több mint 25 ezren látogattak el október 3-6. között a 9. Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárra, amely több mint száz hazai és nemzetközi kiállítója jóvoltából 500-nál több művész több ezer alkotását mutatta be a Millenáris Parkban.
Az Art Market Budapest idén Oroszország kortárs képzőművészetét helyezte a figyelem középpontjába az ART.RUS elnevezésű fesztivál keretében, de a vásár a világhírű olasz Michelangelo Pistoletto Harmadik Paradicsom elnevezésű többnapos programját is elhozta Budapestre – emlékeztettek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben a szervezők.
Mint hangsúlyozták, Magyarország és Közép-Európa művészeti értékei továbbra is külön hangsúlyt kaptak, csakúgy, mint a fotóművészet, hiszen a vásár társrendezvénye, az Art Photo Budapest továbbra is Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként ezúttal is egy teljes kiállítási csarnokot szentelt a népszerű művészeti ágnak.
Minden korábbi évnél intenzívebb nemzetközi kiállítói érdeklődés és túljelentkezés előzte meg az Art Market Budapest 2019 résztvevőinek kiválasztását. Az 5 kontinens 25 országát reprezentáló, rendkívül kompetitív kiállítói mezőnyben Magyarország valamennyi jelentős kortárs képzőművészeti galériája is képviseltette magát, így Budapest ezúttal is az egyik legfontosabb európai kulturális központként, a régió művészeti fővárosaként mutatkozhatott be – idézi fel a kommüniké.
Az ART.RUS fesztivál keretében tucatnyi kiállítási stand több száz négyzetméterén mintegy 50 orosz művész alkotásait láthatták az érdeklődők, köztük olyan sztárokét, mint például az AES+F és a Blue Noses művészcsoportok. A választékból kiemelkedett a világ legismertebb kortárs oroszországi alkotója, Oleg Kulik, aki a vásáron a Velencei Biennálét is megjárt fotósorozata mellett személyesen is részt vett, és egy kifejezetten az Art Market Budapestre készített performansszal is jelentkezett – emelték ki a szervezők.
Értékelésük szerint az Art Market Budapest idejére a magyar főváros ezúttal is a nemzetközi művészeti és műtárgypiaci élet vonzó központjává vált, köszönhetően a CAFe Budapest Kortárs művészeti Fesztivállal és Fővárosi Önkormányzattal évek óta fennálló stratégiai partnerségének is.