Hamar talpra állt a műtárgypiac a válság után
Ledényi Attilával az Art Market Budapest változásairól is beszéltünk.
Ledényi Attilával az Art Market Budapest változásairól is beszéltünk.

A tárlat a New York-i divathéttel egy időben látható

A művészet valójában a társadalom szélesebb rétegéről is szól, sőt rólunk szól igazán – de vajon figyelnek-e erre ma az alkotók?

Árulhat-e mást az alkotó, mint amire kereslet van?

Az Art Marketen négy felsőoktatási intézmény mutatkozott be.

Minden jelentős kortárs galéria bemutatkozik a Bálnában.

Szőke Gábor Repülő pulija lett az Art Karlsruhe közönségkedvence.

Európa egyik legvonzóbb művészeti találkozóhelyének a Bálna Budapest ad otthont.

Az esemény fontosságáról, tapasztalatokról és Budapest nemzetközi művészeti találkozóhellyé válásáról is beszélgettünk Ledényi Attilával, az Art Market Budapest alapító-igazgatójával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.