Barátommal indultam a rendezvényre. Odafelé menet valami aktuális tanulmány kapcsán arról beszélgettünk, milyen módon falta föl a közösségi média a tartalmas közbeszédet, és csinált belőle kocsmai hangoskodást, hogyan szorította ki a modern technika az embert a közösségéből és tette monitorremetévé, miképpen uralta el a legnemesebb és legalantasabb emberi törekvéseket a profitérdek, s hogyan formált művészetből, kultúrából, közéletből, politikából jól értékesíthető merchandise-terméket, és mindezek nyomán hogyan vált fölöslegessé az értelmiség, vagy inkább az értelmiségi magatartásforma, hogyan lett hiábavalóvá a világról való tartalmas gondolkodás. De talán – jutottunk végkövetkeztetésre, mire megérkeztünk a Bálnához – a művészet még tud valami fontosat és érvényeset mondani életről, közösségről, emberről, mélységről és magasságról. – Habár – tamáskodott barátom – tavalyelőtt Zakariás István kiállított egy fémtáblát. Az volt ráírva: A kultúra túl komoly dolog ahhoz, hogy művészekre bízzuk. És én tartok tőle, hogy igaza volt – mondta, és azzal fejest ugrottunk a kiállítási forgatagba.
Az efféle galériás seregszemlék olyanok, mint az otthoni könyvespolcok. Azokon békésen megférnek a klasszikus irodalmi remekművek és a kortárs szórakoztató irodalom legbárgyúbb írásai, emitt pedig egymás mellett láthatjuk a művészettörténet néhány igazi óriásának alkotását és sok kortárs útkereső leggyatrábban sikerült ballépését. Ha kronológiai sorrendbe raknánk az Art Marketen fellelhető műtárgyakat, bizonyosan kirajzolódna előttünk az utóbbi fél évszázad históriája. Láthatnánk, ahogy a hatvanas-hetvenes évek szerethető figurativitásának helyét elfoglalta a hűvös és távolságtartó konstruktivizmus, majd mára egy rémült és kevéssé artikulált segélykiáltás.

Itt van például Amerigo Tot eddig ismeretlen csempegépe. Bukolikus jelenet gyönyörű lányokkal és piknikus hangulattal vagy Simona Fedele két kis leányarca: Sweetness – Love and flowers címmel. Szinte beléjük lehet szeretni. Aztán itt van mondjuk Fajó János vidám kis képecskéje, amiről a kiállító, Saás Kinga elmeséli: könnyen lehet, hogy Kassák Lajos műhelyében készült. Fajó ugyanis Kassák tanítványa volt, s szellemi örököse lett. „Világosan szerkesztett, tiszta és derűs színekkel közreadott alkotásai optimizmust sugároznak” – írja róla a szakirodalom. És tényleg.
