A Müpa idén is izgalmas téli programsorozattal várja az érdeklődőket: az épület mellett felállított sátorban a legkülönfélébb események, előadások várják az egész családot a legkisebbektől a legnagyobbakig. A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét látható lesz a múlt év legnagyobb sikere, a Recirquel téli újcirkusz-meséje, a Kristály.
A csillogó, jégbe fagyott, bámulatos meseképek a közönség szeme láttára és közreműködésével kelnek életre. A Vági Bence művészeti vezető által megálmodott újcirkusz-produkció klasszikus meséket idéző története szerint Kristály-világ úrnője elvesztette hitét az emberi érzelmekben, ezért befagyasztja a világot, és csillogó, ám jeges falak közé zárkózik.

Fotó: Müpa/Nagy Attila
A közönség és a fellépő művészek együtt keresik a szeretet melegségét, a fény reményét egy lenyűgöző illúziókkal és mutatványokkal teli térben. A nemzetközi hírű újcirkusz-társulat ünnepi hangulatot teremtő előadásában a közönség testközelből csodálhatja meg az artisták lélegzetelállító mutatványait, sőt maga is a cirkuszi tér részévé válik. Fejünk felett akár karnyújtásnyira suhannak el a Recirquel más produkcióiból a hazai közönség körében már jól ismert artisták, akik ezúttal is külföldi és hazai vendégművészekkel, köztük Magyarország legbravúrosabb hiphoptáncosaival lépnek a jeges porondra.
Az izgalmas programok természetesen a hét végén is folytatódnak majd: a szervezők délelőttönként bábelőadásokkal és gyermekkoncertekkel várják a legkisebbeket.
Látható lesz többek között a Mesebolt Bábszínház és a Harlekin Bábszínház előadása, emellett fellép a Kaláka együttes és a Kéknyúl Family, a Hahó együttes pedig adventi ökobulit tart, ahol a gyerekek a környezettudatosság alapjait is megismerhetik.
Az esti órákban inkább a felnőtteket várják a szervezők: fellép majd a hazai folk- és világzenei színtér egyik legnépszerűbb énekese, Bognár Szilvia a férjével közösen életre hívott formációjával, a Benkó Dixieland Band pedig karácsonyi dixie-kalandozással tér vissza a Müpába.
Hétköznaponként a Müpa partneriskoláinak szervezett programok színesítik a sátor kínálatát. Az általános iskolások többek közt Szalóki Ági, a Veronaki zenekar, Malek Andi és az EszeMent Band, illetve Mihályi Réka és zenekara koncertjén vehetnek részt.