időjárás 2°C Natália 2022. december 9.
logo

Egy trauma utóéletének elbeszélése

Nagy Koppány Zsolt
2019.11.19. 12:09
Egy trauma utóéletének elbeszélése

Molnár T. Eszter Szabadesés című 2017-es könyvét (amelyik tulajdonképpen megnyitotta a Prae.hu Kiadó „mai, kortárs krimi” sorozatát) igen nagy élvezettel olvastam és lelkesen is írtam róla. Érthető módon nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy a szerző új kötettel jelentkezett, és mivel mind a cím, mind a borító, mind pedig a fülszöveg kirajzolta, hogy itt nem krimiről lesz szó, ha lehet, még izgatottabb voltam, hogy mire jut a szerző más műfaj(ok)ban.

Nem csalódtam: Molnár T. Eszter prózanyelve jó, hibátlan mondatok sorakoznak (egyes részek német és angol fordításban is szerepelnek a kötetben, de erről később), egyszerűen nem lehet abbahagyni, az ember nagyon kíváncsi, hogy mi lesz, hogyan folytatódik, merre kanyarodik a történet.

A (három) történet igen töredékes és nem könnyen összerakható (sőt összerakás után is marad néhány nehezebben elhelyezhető pontja, éppen ezért a mesélői hang azonosságából, valamint az egyes momentumok egymásra rakódásából kifejlődő történetkavalkád igen alapos olvasói figyelmet igényel), a fülszöveg tanúsága szerint (is): „Teréz az idősgondozóként dolgozó egyedülálló anya, a falusi idillben élő kisgyerekes orvosnő és az egyetemi város magányos patológusa. Ő az, aki elhagyta az országot, ahol mindent jól ismert, hogy idegenek között keresse a szabadság és a felejtés lehetőségét. Három nyelven gondolkodik és hallgatja el a gyerekkor emlékeit. Teréz története töredékes és mégis univerzális elbeszélése egy trauma utóéletének.”

A kötetben a töredezett nagy­tör­té­net(ek) alakulása mellett olyan frappáns fejezetek sorakoznak, mint például az itt következő Röntgen című: „Néha elképzelem, hogy Isten, vagy valaki, akinek kedve támad lenézni rám, megetet tríciummal, aztán rátesz egy hatalmas röntgenfilmet a háztetőkre, hogy követni tudja a mozgásomat a nap folyamán. Meglehetősen kiábrándítónak találná az eredményt, mert minden nap ugyanazt az unalmas utat teszem meg otthonról az óvodáig, az ovitól a város szélén lévő kórházba, majd este ugyanazt az utat fordítva is. Az útvonal egy W-t formáz, vagy ha vásárolnom is kell, akkor hozzáadok egy L-t. Néha reggelente elmegyek futni, ez egy O. Egy OWL, ez vagyok én, a legmotiváltabb napjaimon. Elképzelem, hogy nézhetek ki felülről, kicsi bogárka, két keréken, amint végzi a dolgát, mintha azzal el tudna érni valamit. Elképzelem, ahogy Isten, vagy valaki, akinek kedve támad lenézni rám, fintorog és rázza a fejét, mintha valami bonyolultabb, lenyűgözőbb dolgot várt volna tőlem.”

A gyerekek bántalmazását és a nőt megcsalását, bántalmazását mindvégig a mesélés felszínén tartó történet másik nagy érdeme és különlegessége, hogy ezek a rövid fejezetek mindegyike megjelenik angol vagy német fordításban, ilyenkor a szöveg két hasábon fut. Ez a gyakorlat igen nagy fegyelmet követel a szerzőtől (nem „veszhet el” a mondatban, történetben egy pillanatig sem), igen ajánlatos lenne más szerzőknek is követni. Az olvasó pedig profitál belőle, hiszen három nyelven élvezheti az ilyen erőteljes irodalmi módon megfogalmazott részleteket: „Idősek otthonában dolgozom. Sok öreg boszorkánnyal van dolgom, azt kapom tőlük, ami megmaradt belőlük: a haragot.”

Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete. Prae.hu Kiadó, Budapest, 2019.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.