Nyolcvan éve nem került árverésre Petőfi dedikációjával ellátott kötet

Nyolcvan év után először bocsájtanak árverésre Petőfi-dedikációt; a 26 millió forinttól kínált Petőfi-kötetre december 6-án licitálhatnak az érdeklődők a Központi Antikvárium 152. árverésén, amelyet a Festetics Palotában tartanak Budapesten.

Forrás: MTI2019. 11. 22. 22:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta azt is, hogy az árverésén több más különleges tétel is szerepel. Licitálni lehet Radnóti Miklós Két karodban című versének egyetlen fennmaradt autográf kéziratára, amelynek kikiáltási ára 8 millió forint. Az 1941-ben született szerelmi versnek csak a gépiratát őrzik közgyűjteményben – emelte ki.

Mindezek mellett elárverezik Than Mór vázlatkönyvét, amelyben egyenként lerajzolta a Batthyány-kormány tagjait, valamint Görgeyt és vezérkarát. A tétel kikiáltási ára 5 millió forint. Ebből a vázlatkönyvből mindenki egyértelműen beazonosítható, ezért történeti forrásként is jól használható – hangsúlyozta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.