Szőnyi Erzsébet 95 éves magyar zeneszerzőt, a Nemzet Művészét szombaton hajnalban Budapesten érte a halál. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amely a még kilencvenöt évesen is komponáló művészt idén tavasszal szerzői esten köszöntötte, saját halottjának tekinti. Közleményében az MMA Szőnyi Erzsébetet a 20. és a 21. századi magyar zenei élet, a zenepedagógia és az alkotóművészet ikonikus alakjaként méltatja, gazdag életművét, szellemiségét és lelki erejét Magyarország szellemi életének egyik tetőpontjaként értékeli, és azt is kiemeli, hogy egész életében küldetésének tekintette Kodály zenepedagógiai elveinek hirdetését.
Szőnyi Erzsébet Budapesten született, a Zeneművészeti Főiskolán középiskolai ének-zene tanár és zeneszerző szakot (utóbbit Viski Jánosnál) végzett, majd francia állami ösztöndíjjal Párizsban Nadia Boulanger és Olivier Messiaen tanítványa volt. 1945-től középiskolai énektanár, 1948-tól 1981-es nyugdíjba vonulásáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, 1960 és 1981 között a középiskolai énektanár és karvezetőképző tanszak vezetője volt. A zenei írás-olvasás módszertana című írása alapvető pedagógiai kézikönyv. Szőnyi Erzsébet tizenhárom éves korában kezdett zenét szerezni, s hosszú élete során a színpadi művektől a kamarazenéig minden műfajban komponált.
Sok zenei témájú könyvem van. Némelyek csak dísznek a polcon, mások ronggyá olvasva. Ez utóbbiak között van Pándi Marianne Hangversenykalauzának I. kötete, a Zenekari művek. 1976-os, második, javított kiadás. A könyv több mint száz zeneszerző mintegy félezer alkotását ismerteti. Megsárgult buszjegy kandikál ki a viharvert kötetből a 433. oldalnál. Az egyetlen női zeneszerzőt jelzi. A szűkszavú életrajzi adatok után két művet ismertet röviden a szerző: II. Divertimento és Musica festiva. Mindkettőnek a fináléjáról írt szakvéleményt idézem. A II. Divertimento fináléja „tündöklő rondó, amelyben a szüntelenül pergő zongora impresszionisztikus hangszíne érdekesen keveredik a téma népdalszerű intonációjával.”
