A 11 éves hegedűs többek között Wieniawski d-moll hegedűversenyének első tételével aratott győzelmet, zongorán Arató Ágnes működött közre.
Az öt legjobb Russel Crowe-film – Romper Stomper + videó
Erős társadalmi üzenetet hordozó, sokkoló dráma.
A 11 éves hegedűs többek között Wieniawski d-moll hegedűversenyének első tételével aratott győzelmet, zongorán Arató Ágnes működött közre.
Kelemen Gáspár a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola hallgatója, tanára Ácsné Szily Éva – közölte a fiatal muzsikus édesapja, Kelemen Barnabás hegedűművész kedden az MTI-vel.
A kiemelt első díjon felül a Szombathelyi Savaria Szimfonikusok egyik különdíját is neki ítélték, amelyben felkérést kap, hogy egy nagyzenekari versenyművet játsszon az együttes élén a következő évad egyik esti koncertjén.
Az 1974 óta háromévente megvalósuló verseny történetében először ítéltek oda kiemelt első díjat. Ugyanezen a versenyen 1989-ben Gáspár édesanyja, Kokas Katalin nyert szintén első díjat.
Erős társadalmi üzenetet hordozó, sokkoló dráma.
Az egyiptomi mitológia misztikus és sötét oldaláról éppúgy szól Gerencsér Anna A krokodilmadár koronája című könyve, mint az Ozirisz-mítosz költői és felemelő arcáról.
Nem mindennapi fotó készült a Csokonai Színház teraszán.
Hetvennégy éves korában elhunyt Ozsváth Sándor beszédtanár, művelődéstörténész, színjátszórendező, újságíró.
Több furcsaság derült ki Magyar Péter egyik diákhiteles szerződéséről
Akkorát hazudott Kamala Harris, hogy az bejárta a világot + videó
Mit látsz meg először a képen? Felfedi a valódi éned - Videó
Háború Ukrajnában – Kínos: elszólta magát a lengyel külügyminiszter + videó
Molnár Anikó kiakadt: egy kapcsolatba nem fér bele a hűtlenség!
Újra fel kell venni a maszkot
Magyar Péter nagy hibát követett el
Mit főzzünk a hétvégén? Ellenállhatatlan őszi fogások a napsütéses vasárnapi ebédhez
A katonák és a civilek példátlan összefogása tapasztalható a gátakon + videó
Most az árvízre hivatkozva kunyerál pénzt Magyar Péter
Újabb országgal veszett össze a német kormány a határellenőrzések miatt
Hatalmas jobbegyenest kapott Magyar Péter
Erős társadalmi üzenetet hordozó, sokkoló dráma.
Az egyiptomi mitológia misztikus és sötét oldaláról éppúgy szól Gerencsér Anna A krokodilmadár koronája című könyve, mint az Ozirisz-mítosz költői és felemelő arcáról.
Nem mindennapi fotó készült a Csokonai Színház teraszán.
Hetvennégy éves korában elhunyt Ozsváth Sándor beszédtanár, művelődéstörténész, színjátszórendező, újságíró.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.