A vád tanúja című produkciót mutatja be a Játékszín

Forrás: MTI2020. 01. 14. 20:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vád tanúja című krimit mutatja be a Játékszín február 8-án; Agatha Christie műve Simon Kornél rendezésében, Kern András, Kocsis Dénes, Szerednyey Béla és Lévay Viktória szereplésével látható.

A színház MTI-hez eljuttatott közleménye szerint A vád tanúja a világ egyik leghíresebb bűnügyi története: Leonard Vole-t egy gazdag asszony meggyilkolásával gyanúsítják. A színházi közönség a vádemelést követő eseményeket kísérheti figyelemmel a tárgyaláson át egészen az ítélethozatalig. Vole lehengerlő magabiztossággal áll az eljárás elé, de nem ez az egyetlen nehezítő körülmény a néző számára, a megérzéseket számos szerzői csavar befolyásolja – áll a darab ismertetőjében.

Mint Simon Kornélt idézik, Agatha Christie pusztán néhány jelzővel elképesztő feszültséget képes teremteni. – Voltaképpen a film tárgyalótermi jeleneteibe szerettem bele. Biztos vagyok benne, hogy ha azonos témában válogatás készülne a világ filmtörténetéből, akkor Billy Wilder alkotása az első tíz között szerepelne – mondta a rendező, hozzátéve, hogy most ugyanez a fantasztikus alapanyag áll az ő rendelkezésünkre is.

A védő, Sir Wilfrid Robarts szerepében Kern András debütál a Játékszínben. A rendező kiemelte, hogy a legfajsúlyosabb szerep a védőé a produkcióban: az összes jelenetben színpadon van, és a szövegkönyv csaknem minden oldalán szánt neki mondanivalót a szerző, ami sok esetben nagyon pontos jogi okfejtést takar, mindez pedig hatalmas színészi feladat.

A közleményben Bank Tamás igazgatót is idézik, aki elmondta, hogy a kínálatuk magját vígjátékok alkotják, emellett azonban sikerrel játszanak olyan filmadaptációkat is, amelyek nem feltétlenül tartoznak ebbe a műfajba. – Színházunkhoz az idei évadban ismét neves színészek csatlakoztak – ezt a sort erősíti többek közt Kern András és Kocsis Dénes – mondta a premier előtt.

Az előadásban színpadra lép még Bacsa Ildikó, Vadász Gábor, Jakab Csaba, Kerekes József, Zsurzs Kati, Barabás-Kiss Zoltán, Szirtes Balázs, Oláh Béla, Nagy Johanna, Petyi János és Várnai Péter. A produkció díszlettervezője Bátonyi György, jelmeztervezője Papp Janó, a dramaturg Lőkös Ildikó.

A Játékszín szokásos, bemutatóhoz kapcsolódó időszaki kiállítása ezúttal a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködésben jön létre. Az amerikai törvényhozás állandó és emblematikus szereplői a tárgyalótermi művészek – ennek mintájára készítenek rajzokat az intézmény hallgatói a produkció művészeiről a színpadi próbák alatt. Alkotásaikból február 6-án nyílik tárlat a Teréz körúti teátrumban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.