A hűség és a szárnyalás

A gólya egyszerre jelképezi a hűséget és a szárnyalást, bizonyítva, hogy ezek egyáltalán nem egymással szemben álló fogalmak. A gólya visszatérése az ember újjászületését is jelenti.

20200314 Hortobágy Fotó: Matey István MI Hajdú-bihari Napló Kokárdával ékesített gólyákat és ölyvöket engedtek szabadon a Hortobágyi Madárparkban a nemzeti ünnep tiszteletére. Fotó: Matey István

A gólya a legkedvesebb madarunk. Egyszerre jelképezi a hűséget és a szárnyalást, bizonyítva, hogy ezek egyáltalán nem egymással szemben álló fogalmak. A gólya visszatérése az ember újjászületését is jelenti, ugyanis a gólyák abban az időszakban érkeznek vissza a meleg délről, amikor a legtöbb gyermek születik, innen ered a kölyköket megnyugtató kegyes hazugság: a gólya hozza a babákat.

A gólya ráadásul mindig is a családi értékek és az elköteleződés jelképe volt, mert az állatvilágra kevésbé jellemző módon a gólyák hajlamosak éveken át ugyanahhoz a fészekhez visszatérni ugyanazzal a partnerrel.

Gyarmathy Lívia 1998-ban A mi gólyánk címmel olyan filmet készített, amit ha egyszer megnéz az ember, soha nem felejti el. Örökre a retinánkba ég például az a kép, ahogy autóval utazik a gólya, fegyelmezett és nyugodt, tudja, hogy a mi gólyánk, nem fogja bántani senki. Vagy azt a képet se felejti el senki, ahogy zsivány módon szétszórja a paplak asztalon heverő papírjait, mert egészen otthonosan mozog abban a környezetben, ahol szeretettel veszik körül.

A film legmeghatóbb pillanata kétségkívül az, amikor megpillantjuk a mi gólyánk három fiókáját. Aztán látjuk felnőni őket, büszkék vagyunk azokra, akik nagyon gyorsan megtanulnak repülni, és aggódunk azért, aki ügyetlenebb, a tetőről majdnem leesik, valamiért beteg lesz a szárnya, de hamar meggyógyítja őt az ember.

Felejthetetlen a madár zsiványkodása a paplakban

A mi gólyánk minden képkockája korunk fősodorbeli gondolkodása ellen megy. Egyéni dicsekedős történet helyett egy falu közösségének összefogását látjuk egy gólyáért. A film elején egy felirat jelzi az alaphelyzetet: „A gólya költöző madár. Szereti a meleget. A nyarat nálunk tölti Közép-Európában, aztán a hűvös ősz és hideg tél elől Afrikába repül. Viszont mindig akad közülük egy gólya, aki itt marad őrként.” Az itt maradt gólya lesz a mi gólyánk.

Az alkotás olyan, mintha természetfilm lenne a gólyák életéről, de nem az. Olyan, mintha dokumentumfilm lenne, amely egy kis Somogy megyei falu, Mesztegnyő életébe vezeti be a nézőt, de nem az. Gyarmathy Lívia játékfilmet forgatott a javából, és mivel csak félórás: kisjátékfilmet. Viszont a rendezőnő mozija nemcsak a gólyáról meg arról szól, mennyi a hasonlóság a gólya és az ember között, hanem emlékeztet arra is, hogy az ember alapvetően jó.

Egy zárt, hagyományos közösségben az emberek többsége tisztában van azzal, milyen erkölcsi értékek mentén éljen, hogy az őt körülvevő környezet, növények és állatok mind-mind ugyanúgy Isten teremtményei, mint az ember. Ez a film arról is szól, hogy az ember alapvető természetétől semmi sem áll messzebb, mint a környezet pusztítása, így a hagyományos élethez való visszatéréssel korunk problémái is csökkennének. Másrészt mélyen elgondolkoztató, miért van szükség arra, hogy minden este temérdek csatornán rengeteg krimisorozat sugározza a nézőknek, hogy az ember rossz.

A kérdés megoldása nem olyan bonyolult, mindez a világ varázstalanítását, a vallás háttérbe szorítását szolgálja, az ember hitének és természetes állapotának elvételét. Ha ellene akarunk dolgozni, kezdhetjük azzal is, hogy megfigyeljük a gólyákat vagy beszélgetünk az öregekkel róluk (ha majd újra összeülhet a család) és persze a hagyományos élet titkairól. Gyarmathy Lívia is ezt a titkot kereste filmjében.