Időskorában Mikes Kelemen is a pestis áldozatául esett

Akár ma is elhangozhatna a mondat, hogy „nem kell a házból kimenni, otthon kell ülni”, csakhogy éppen Mikes Kelemen írta le háromszáz évvel ezelőtt. A Törökországi levelekben a fejedelem hű íródeákja olyan egészségi tanácsokat adott a képzelt konstantinápolyi nénjének, amiket ma minden nap elmond Győrfi Pál. No de mit csinál egy száműzött, amikor száműzetése helyéről is száműzetésbe kell mennie a pestis elől? Unatkozik, imádkozik, kevesebbszer ír, és reméli, hogy minél hamarabb véget ér a karantén.

Forrás: Wikipédia

No de mit kell tennünk járvány idején? A gyakori, szappanos kézmosáson kívül jobb tanácsot Mikes Kelemen óta senkitől sem hallottunk: „Az egészségre, édes néném, az egészségre kell most igen vigyázni, sohasem volt nagyobb szükségünk reá, mint most. Szüntelen való félelemben leszek kédért, mert a’ nem tréfa. Azért nem kell a házból kimenni, otthon kell ülni, és reméljük, hogy a jó Isten megtart bennünket. Amen.”

Fotó: Wikipédia

1722 júniusában azonban már Bujukálliból címezi a leveleit, mert a pestis végül annyira elkezdett dühöngeni, hogy három mérföldnyire kellett elmenniük Rodostótól, és kint sátoroztak a mezőkön.

„Vagyon immár két napja, hogy itt vagyunk sátorok alatt egy nyomorú falu mellett. Bercsényi úr minden pereputyostól a faluban egy nyomorult udvarházban, vagyis majorban vagyon szállva. A városban a pestis egészen elhatott, vagyon olyan nap, hogy másfélszáz embert is eltemetnek. Közöttünk még senkit nem temettek, noha a cselédek közül kettőn is volt pestis, de kigyógyultak belőlle. Mindazonáltal már tovább nem maradhatván a városban, már két naptól fogvást itt táborozunk egész háznépestől. A’ való, hogy szép helyt vagyunk szállva, de az a rút nyavalya elvette minden kedvünket, és csak idétlenül nevetünk. Ugyanis ocsmány nyavalya ez: reggel jól vagyon az ember, estvefelé megbetegszik, és harmadnapjára eltemetik.” Mikes ekkor jegyzi meg ironikusan: „A bujdosó magyaroknak a bujdosásban is bujdosni kell, hogy valamiben hasonlók lehessenek az Istennek bujdosó fiához.”

Az egyik levelében vicces anekdotát is feljegyzett Bercsényiékről, amelyet érdemes egészében idézni a csattanója miatt: „Annak az öreg úri asszonynak az ágyékán valami kis dagadás volt, mindjárt azt gondolta, hogy talám pestis. Senkinek nem szóllott, még csak az asszonyoknak sem mondotta meg. Valamely orvosságot sem mért kérni, hanem a jó buzgó asszony estve, mikor lefekütt, az ágya mellett való szentelt vízzel kente meg a dagadást, mindaddig, valamég el nem oszlott, és mindenkor nagy titkon. És csak akkor mondotta meg az úrnak, amikor elmúlt a dagadás. Elhitette magával, hogy pestis volt. Az ő áitatos orvosságán mind a fejdelem, mind mi eleget nevettünk.”

Ez a tréfás jókedv persze eltűnt, amint a főkurucok közül Esterházy Antal tábornagy belehalt az első járványba, de az év októberében már visszamehettek Rodostóba, ahol a pestis igen megdézsmálta a városiakat, „nem is emlékeznek reá, hogy ebben a városban ilyen nagy pestis lett volna, mint az idén. De Istennek hálá, megszünt, és mi itt vagyunk.” Legközelebb 1726-ban jelent meg ismét a járvány, és Mikes akkor már megelégelve a megpróbáltatásokat így sóhajtott fel: „Jaj! édes néném, micsoda rút nyavalya az a pestis: ma jól lenni, holnap meghalni, éppen nem vigasságra való állapot. Nem tudom, ki hozta közinkben azt a nyavalyát, de bár ott maradott volna, ahonnét jött. Mert más sok nyavalyák vannak olyanok, amelyek idővel hatnak el más országokra. Példának okáért azt tartják, hogy a himlőt saracénusok hozták Európába. Azt a nyavalyát Ámérikában a vademberek csak azoltátol fogvást üsmerik, amiolta az európaiak hozájok járnak.”

Mikes Kelemen és a hűség szinte rokonértelmű szavak, hisz végig Rákóczi Ferenc mellett maradt, akkor is, amikor a rodostói évek elején az édesanyja kijárhatta volna neki a kegyelmet. Akkor nem kért belőle, a fejedelem 1735. évi halála után már nem volt választása, és amikor misszilis leveleiben leírta, hogy „a keresztet nem válogatni, hanem viselni kell”, nem lódított, hiszen mindig is e krédó szerint élte az életét. Az utolsó keresztje pedig súlyos volt: Mikes Kelemen Rodostóban halt meg 1761. október 2-án, hetvenegy éves korában, a városban dühöngő pestisjárványban. Társai mellé hantolták el az örmények és magyarok temetkezőhelyére. Ő volt az utolsó magyar bujdosó, aki Rákóczi Ferenccel együtt ment ki Rodostóba.