
Fotó: MTI/Kallos Bea
A világhírű vígjáték 1975-ben született, Tony-díjra jelölték, majd filmadaptációját Oscar-díjra jelölték. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták. A Madách Kamarában Sztankay István és Schütz Ila, valamint Lesznek Tibor és Kiss Mari legendás szereplésével, Szirtes Tamás rendezésében több mint ötszáz előadást ért meg. Története szerint Doris és George mással élnek házasságban, de minden évben együtt töltenek egy napot, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.
A kétszer negyvenöt perces előadást éjszaka próbálják, hiszen nappal a gyermekeikkel foglalkoznak. A terv szerint, ha a kényszerszünet véget ér, stúdióba viszik az előadást. – A színház és a film közötti különös átmenet születik ebből az előadásból, ami számunkra is teljesen új műfaj – nyilatkozta Szemenyei János.
A Madách Színháznak az a célja, hogy a világon elsőként az online térben hozzon létre élő színházi előadást, tele izgalommal, valóságos színházi élményt adjon, ami a szemünk előtt születik meg, hiszen minden megteremtett színházi pillanatban jelen van az a gondolat, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Az előadás-sorozat különlegessége, hogy valós időben sugározzák, csak akkor tekinthető meg, később nem visszanézhető.
A közvetítésben a Budapest Film Zrt. nyújt technikai segítséget a színháznak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!